Átadták az első magyar gyártású Lynx harcjárművet Zalaegerszegen
Fotó: MTI/Katona Tibor

A hazáért! Mennyit keres egy tartalékos katona?

A júniusi választások után azonnal megkezdett toborzás kezdete óta 1226-an jelentkeztek tartalékos katonának, 395 fővel pedig már szerződést is kötöttek - közölte a kormány. Mennyi a szerződéskötési díj és havonta mennyit utal a Honvédség a készenlétben álló tartalékosoknak?


A Magyar Honvédséget a miniszteri tájékoztatás szerint két nagy komponens alkotja:
- a hivatásos haderő, amely professzionális szinten szolgálatot teljesítő katonákból áll,
- valamint az ezt támogató területvédelmi tartalékos komponens, amely az egész országot lefedi.

A toborzókampány során csatlakozott a területvédelmi tartalékosokhoz Rajczi Péter egykori magyar válogatott labdarúgó is, aki Nagykanizsán kezdte meg az egységes alapkiképzést.

Tartalékos fizetések

A most toborzott tartalékos katonák az év második felétől – a próbaidő lejártát követően, legalább kétéves tartalékos szolgálat vállalása esetén – bruttó 150 000 forintos szerződéskötési díjat kapnak, valamint két éven keresztül havi bruttó 50 000 forintot (évi 600 000) alapkiképzés után.

A tartalékosok számára behívás idejére minimum 24.000 Ft napi jövedelmet és egyéb juttatásokat biztosít a honvédség, a felsőoktatásban pedig extra pont is járhat a felvételin a tartalékos katonai szolgálatért. A felsőoktatási intézmények hallgatói havi 160 000 forint tartalékos ösztöndíjra pályázhatnak, de ez - a Mészáros Lázár-ösztöndíj keretében - akár 350.000 Ft is lehet, ha a jelentkező a tanulmányok befejezése után hivatásos katonai jogviszonyt vállal.

Mennyit keresnek a hivatásos katonák?

Jelentősen emelkedett a hivatásos katonák illetménye idén januárban: egy kezdő közkatona bruttó 439 098 forintot, míg egy kezdő őrmester bruttó 509 287 forintot keres. Fél éve adtunk hírt arról, hogy a Magyar Honvédség a világ egyik legkorszerűbb önjáró lövege, a PzH 2000 leendő kezelőszemélyzetére keresett fiatalokat egy toborzókampányban, amiért bruttó 737 ezer forintos illetményt kínáltak.


Ne hagyd ki!