egy férfi az asztalra dől és a fejére teszi a laptopját, mellette kávé, szemüveg és összegyűrt papírok
Fotó: Shutterstock

​Így tanulhatunk a kudarcainkból

Mindannyian hibázunk − de szerencsés esetekben értékes tanulságokat vonhatunk le a kudarcainkból.


A motivációs könyvek szerint a csalódások nélkülözhetetlen ugródeszkát jelentenek a sikerhez, ugyanakkor az elmúlt évtizedben számos pszichológiai kutatás kimutatta, hogy nehezen tudjuk konstruktívan kezelni a kudarcot. Inkább nem vesszük észre a hibáinkat, ami megakadályozza, hogy új stratégiát építsünk ki a teljesítményünk javítására. (A kudarctól való félelemről itt írtunk.) Pedig vannak módszerek a csapdák elkerülésére.

A „savanyúszőlő-effektus”

Hallgeir Sjåstad, a Norvég Közgazdasági Iskola professzora azt vizsgálta, hogy az emberek miért hajlamosak idő előtt feladni álmaikat.

Az egyik kísérletben a résztvevőknek meg kellett becsülniük 20 alma súlyát. Az eredményre vagy nagyon pozitív, vagy nagyon negatív visszajelzést kaptak. Sjåstad azt feltételezte, hogy azok az emberek, akik negatív visszajelzést kaptak, alábecsülik majd a jövőbeli teljesítményüket, és ez is történt. Ám amikor egy második tesztet csináltak, és közölték velük, hogy kiváló eredményt értek el, a jó hír boldoggá, büszkévé tette őket.

Sjåstad szerint ez önvédelem:

A legtöbben kompetens és rátermett embereknek akarjuk tartani magunkat, így amikor a külső visszajelzések mást sugallnak, az komoly veszélyt jelent erre az önképre.


Egy másik kudarcleküzdési mechanizmus az, hogy homokba dugjuk a fejünket, elterelve figyelmünket a helyzetről. A kutatók már régóta tudják, hogy gyakran szemet hunyunk a beérkező rossz hírek felett.


Szerencsére a kutatások azt sugallják, hogy van néhány stratégia a kudarccal való szembenézés érzelmi akadályainak leküzdésére. Az első az úgynevezett „öneltávolítás", amelynek során harmadik személyű perspektívát veszünk fel. Kívülről vizsgáljuk önmagunkat. Ebben az esetben a kudarcot kevésbé érezzük fenyegetőnek az egónk számára, így jobban tudjuk elemezni a csalódás okait.

A másik stratégia, hogy tanácsot adunk másoknak, akik ugyanabban a helyzetben vannak, mint mi. A másnak nyújtott segítséggel járó elégedettség megerősítést nyújt, így az emberek bátrabban néznek szembe saját kudarcaikkal.

Forrás: BBC

Ne hagyd ki!