A Parlament és a Budai Vár homályban
Fotó: unsplash

Megmondod hol laksz? Tudom, mennyit keresel!



A legjobban egy főváros közelében található község lakói kerestek. Átlagosan havi nettó 390 ezer forintot vittek haza.

Gazdagok és szegények

Telki. Ebben a faluban élnek a legjobban kereső magyarok, hiszen itt a havi átlagkereset nettó 390 ezer forint. A legkevesebbet pedig, átlagosan nem több, mint havi nettó 31 ezer forintot a borsodi Csenyéte munkavállalói találnak a borítékjukban. A kereseti rangsorban a második és harmadik helyen két fővárosi kerület, a XII. és a II. áll 383 ezer, illetve 376 ezer forinttal. A fővárosban úgy tűnik egyébként is könnyebb boldogulni, hiszen Budapesten nettó 260 ezer forint, míg a megyei jogú városokban 214 ezer forint volt a havi nettó átlagkereset. Telki teljesítménye azért is elismerésre méltó, hiszen a magyar falvak lakói átlagosan 161 ezer forintot kaptak kézhez.

A megyék versenye

A GKI gazdaságkutató a 2019 es NAV adatok alapján arra jutott, hogy Magyarországon 2019-ben az átlagos nettó, munkaviszonyból származó jövedelem nettó 200 ezer forint volt. A megyék közül legjobban Pest és Győr-Moson-Sopron megyében lehetett keresni, itt 223 ezer forint volt az átlagkereset. A legkevesebbet, a 200 ezer forintos országos átlagtól elmaradva Nógrád (172 ezer forint), Békés (170 ezer forint) és Szabolcs (157 ezer forint) kerestek az emberek. Egyébként szomorú, de a 19 magyar megyéből 14-ben az országos átlag alatt maradtak a fizetések.

Ne hagyd ki!