8-12 százalékos minimálbér-emelést javasoltak 2023-ban a Munkástanácsok és a Liga
Fotó: Shutterstock

Beindult a kavarás a jövő évi  minimálbér-emelésről

Hétfőn jelent meg a hír, hogy 8-12 százalék közötti minimálbér-emelést tartanának elfogadhatónak a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok 2023-ra. Nem kellett sokat várni, máris reagáltak az ötletre a vállalkozók képviselői és a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ).


Jövőre is emelnék a minimálbért

Mint arról korábban írtunk, a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről a tárgyalások csak az ősszel fognak elkezdődni, azonban a szakszervezeteknek és a munkáltatói érdekképviseleteknek június közepéig kellett javaslatot tenniük a meghatározásukhoz vezető eljárásra. A folyamatról Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke nyilatkozott.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Liga Szakszervezetek egy hosszú távú, nemzetközi ajánlásokat is magában foglaló, szakértői véleményeken alapuló eljárásrendre tett javaslatot, amely érdemben segítheti a legkisebb bérek meghatározását a következő években is

- tájékoztatott az elnök.

A minimálbér és a garantált bérminimum 8-12 százalékos növelése a Liga és a Munkástanácsok javaslata 2023-ban. Pontosabban azt javasolják, hogy az emelés mértéke a jövőre előjelzett fogyasztói áremelkedés és reál GDP-bővülés mértékének összege legyen. Ez alapján a minimálbér bruttó 216 - 224 ezer forint lehet, amíg az infláció 3 és 5 százalék között alakulhat a következő évben.

Nem ért egyet a javaslattal a Szakszervezeti Szövetség

Egy nappal később a Magyar Szakszervezeti Szövetség megtámadta a Liga és a Munkástanácsok ajánlását. Közleményben jelezték, hogy nem feltétlenül értenek egyet a 8-12 százalékos jövő évi minimálbér-emelési javaslattal. Az MASZSZ korainak tartja, hogy számokkal álljanak elő, ezért „az év nagy részének a konkrét gazdasági mutatói ismeretében fogják kialakítani a reálkeresetek megtartásához szükséges megalapozott követeléseiket” – írja a Portfolio.

Ez a mérték nem egységes szakszervezeti álláspontot, de még csak javaslatot sem tükröz, hiszen egyelőre nem is egyeztettek közös követelésről. Az igaz, hogy a reálkeresetek értékének megőrzésében egyeztetés nélkül is egyetértenek a szakszervezetek, ám a két számjegyű infláció miatt éppen az emlegetett 8 százalék már most sem alkalmas erre

- szögezte le a közleményben Zlati Róbert, az MASZSZ elnöke.

A Szövetség mindezek fényében ősszel készül előállni a minimálbér-emelési javaslatával.

A vállalkozókat is meglepte a szakszervezetek javaslata

Korainak tartják a javaslattevést a minimálbér 2023-as emeléséről a vállalkozók érdekképviseletei is.

Olyan hatalmas bizonytalanság van a világgazdaságban, hogy most a minimálbér és a garantált bérminimum fix számítási képlethez kötött emelési rendszerének bevezetése kockázatos lenne, ezt a munkáltatói oldal ebben a formában, bármiféle egyeztetés nélkül nem tudja elfogadni

- nyilatkozta a Világgazdaságnak Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke

A szakember szerint azonban a szakszervezeteknek vannak olyan javaslataik, amelyek megfontolandóak, mint például az, hogy független szakértők számításait vegyék figyelembe, vagy az, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a Központi Statisztikai Hivatal adataival is kalkuláljanak. A számítások azonban még túl koraiak, illetve a jövőben is a tíz éve használt tárgyalásos utat tartják elfogadhatónak a minimálbér és a bérminimum meghatározásához.

Szőke Zoltán véleményét Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára is osztotta. Megjegyezte, könnyen előfordulhat, hogy a harmadik és a negyedik negyedévben romlanak a növekedési adatok, hiszen óriási a bizonytalanság a világban, különösen az ukrajnai háború miatt. Először pedig az emelés mértéke helyett érdemesebb lenne a módszertanról egyeztetniük a szociális partnereiknek.

Ne hagyd ki!