Így választanak munkahelyet a friss diplomások
Fotó: Shutterstock

Ezt a három dolgot nézik a friss diplomások álláskereséskor

A friss diplomás, pályakezdő és néhány év szakmai tapasztalattal rendelkező fiatalok számára a bérezés, továbbá az elvárások és a feladatok ismertetése a legfontosabb egy álláshirdetésben - közölte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) közös, 18-31 évesekre kiterjedő kutatása alapján a Frissdiplomás Kft.


A felmérés alapján a 18-25 év közöttiek 80 százalékának a bérezés feltüntetése a legfontosabb információ, ezt követi az álláshoz kapcsolódó elvárások és a feladatok ismertetése 74, illetve 62 százalékos aránnyal. A 26-31 év közöttieknél azonban módosul a sorrend: a válaszadók 75,9 százaléka szerint az álláshoz tartozó elvárások állnak az első helyen, ezt a bérrel és juttatással összefüggő információk, illetve a feladatok leírása követi 70,1 és 64,9 százalékkal. A kutatásba csaknem 3000 embert vontak be.

A felmérésből az is kiderült, hogy a fiatalok 26,1 százaléka azt sem tudja, hogyan kezdje el az álláskeresést, 29,7 százalékuk pedig nincs tisztában azzal, hogy érdemes jó önéletrajzot vagy motivációs levelet készíteni.

Az állásbörzéket a felmérést kitöltők 59,5 százaléka nagyon vagy közepesen hatékonynak ítélte meg. A megkérdezettek az állásbörzék előnyei közé sorolták, hogy a résztvevők közvetlen, informatív beszélgetéseket folytathatnak le, számos cég képviselőjével találkozhatnak és széles választékból válogathatnak, mindezt egy helyen.


A közleményben arra is kitértek, hogy a legnépszerűbb közösségi platformokat (Facebook, Instagram, TikTok) a válaszadók mindössze 10 százaléka használja aktívan álláskeresésre. Ez pedig tovább erősíti az offline események fontosságát.


Ne hagyd ki!