Megjelentek a legfrissebb vagyonnyilatkozatok az Országgyűlés honlapján.


A parlamenti képviselők mellett az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank elnöke, illetve a legfőbb ügyész, valamint az államfő frissített adatai is elérhetőek. A gazdasági szaksajtó minden évben ugrásra készen várja január utolsó napját, a vagyonnyilatkozatok megjelenését.

Bár a rendszer bírálói szerint ez a forma nem alkalmas arra, hogy a közvélemény valós és pontos képet kapjon a nyilatkozók anyagi helyzetéről és nem bünteti a tévedéseket, arra azért jó, hogy a megelőző évek adataival összehasonlítva kirajzolódjon valamilyen kép.

Nem turkálunk, de belenéztünk

Orbán Viktor miniszterelnöknek változatlanul nincs autója, megtakarítást sem halmozott feltavaly. Megvan viszont a feleségével közösen korábban felvett jelzáloghitele: még 882 ezer forintot kell törleszteniük.

Rogán Antal újranősült tavaly, és növelte a megtakarításait, a Mobilsign Kft.-től pedig bruttó 157 millió forintot kapott találmányhasznosítási díj címén.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek két budapesti lakása és tartozása van.

Varga Mihály 2020-ban egy 204 négyzetméteres ingatlant bérelt. Résztulajdonában van két II. kerületi ház, egyedüli tulajdonosa egy karcagi, zártkerti ingatlannak. 12,5 millió forintnyi részvényt, 726 ezer forintnyi kötvényt és 14,3 millió forintnyi állampapírt tüntetett fel.

Jó, mutatunk még négyet

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tavalyi 5,8 milliós megtakarításhoz képest most 222 071 forintot tüntetett fel. A miniszter ingatlanvagyonában nincs változás, a befektetései is szépen fialtak, értékpapírjai értéke 400 ezerrel 2,6 millióra nőtt, a biztosítási eszközalap pedig 100 ezer forinttal 941 ezer forintra emelkedett. Tartozik továbbra is 30 millió forinttal a szüleinek.

Novák Katalin család- és ifjúságügyekért felelős tárca nélküli miniszter megtakarításai 20 millióról 26-ra növekedtek. Állami jövedelme mellett ingatlan bérbeadásból szert tett még havi 305 ezer forintra is. A miniszter több ingatlan tulajdonosa.

Kövér László házelnök bankszámláján a megelőző évhez képest félmillióval kevesebb, 3 millió forint pihent és eltűnt 5,2 millió forint értékű életbiztosítása is a vagyonnyilatkozatból.

Áder János köztársasági elnök tavaly hitelét is törlesztette és mellette megtakarításai is gyarapodtak. Folyószámláján a korábbi 3,9 millió forint után 27,5 millió forint volt.

Kíváncsi vagy?

Az érintetteknek az Országgyűlésről szóló 2012.évi XXXVI. törvény alapján készítik el a maguk és családtagjaik bevallását, amelyeknek most, 2021-ben a 2020. december 31-én fennálló vagyoni állapotot kell tükrözniük. Fontos, hogy a családtag vagyonnyilatkozata nem nyilvános, azonban az országgyűlési képviselőké, a nemzetiségi képviselőé, a nemzetiségi szószólóké és az állami a tisztségviselőké igen.

Te mit gondolsz? Van így értelme a rendszernek?

Így találod meg a bevallásokat:

Menj föl a parlament.hu oldalra

A felső menüsorban kattints a Képviselők pontra.

Felugrik egy lista a nevekkel. A listából válassz ki valakit, ha feljön az oldal, kezd lefele görgetni és megtalálod a nyilatkozatot.


The Conversation

Friss

Fotó: Unsplash

A karrier 6 szintje, mérd be, hol tartasz most

Ahány ember, annyi pályív. Ideális esetben az idő múlásával mindenki nagyobb feladatokat és több felelősséget vállal magára, folyamatosan fejlődik, lépked felfelé a ranglétrán. Gary Burnison üzleti tanácsadó 6 szintet határozott meg a karrierépítésben.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Unsplash

Hasznos a Facebook új „minitévéje”, de tévézésre alkalmatlan

A Facebook 2018-ban dobta piacra első igazi, saját gyártású okoseszközét, a Portal-t. A videóhívásokra fejlesztett készülék bevált, a vállalat most egyből két új masinát mutatott be.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Unsplash

A cégóriás autókat és rengeteg pénzt adott a beoltott dolgozóinak

Az Amazon egyelőre nem követeli meg a dolgozóitól, hogy oltassák be magukat, de minden követ megmozgat, hogy minél több alkalmazottja felvegye a koronavírus elleni vakcinát. Ennek érdekében nagyszabású „ösztönzőprogramot" indított.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!