Boldog pár
Fotó: Shutterstock

Melyik a legélhetőbb járás, város idehaza? Itt a lista

A Takarék Jelzálogbank elemzése alapján elkészült a magyarországi élhetőségi lista. Eszerint az ország nyugati része kedvezőbb lehetőségeket kínál az oktatás, a kultúra, a vásárlás és a munkaerőpiac tekintetében, keleten viszont könnyebb lakáshoz jutni.


Magyarország legélhetőbb járásai északnyugaton, illetve délkeleten helyezkednek el, kiemelkedik Budapest és környéke, valamint a megyeszékhelyek többsége. A lista élén Pilisvörösvár és környéke, valamint Veszprém és környéke követi Budapestet.

A főváros száz pontjához képest a Pilisvörösvári 61,8, a Veszprémi járás pedig 58 pontot ért el. Az első tízben ezúttal is ott található Debrecen és környéke – 57,6 ponttal a negyedik –, az 57,4 ponttal ötödik Bólyi járás, valamint Tata és környéke, amely 53,2 ponttal a tizedik.

A Mórahalmi járás 54,2 ponttal a hatodik, az Érdi 53,8 ponttal a hetedik, a Kisbéri azonos pontszámmal a nyolcadik, a Pécsváradi 53,7 ponttal a kilencedik a listán, amelyen például a tavaly harmadik Mór és környéke idén a 25. helyre csúszott vissza.

A részmutatóknál az oktatásban Budapest, Veszprém és környéke és a Győri járás áll az élen, de bekerült az első tízbe négy új járás is, az Orosházi, a Debreceni, a Kiskunhalasi és a Kapuvári.

  • Az egészségügynél is a főváros vezet Gyula és Pécs előtt, de bekerült az élmezőnybe például a Sellyei járás is.
  • A kultúrában is Budapesté az első hely, megelőzve a Debreceni és az Egri járást.
  • A legbiztonságosabbnak Pilisvörösvár, Mórahalom, illetve Szarvas és környéke bizonyult, a főváros ebben a kategóriában néhány helyet előrelépve csak a 162.
  • A vásárlási lehetőségek Budapesten a legjobbak a Dunakeszi és az Érdi járás előtt,
  • a munkaerőpiaci helyzet viszont a Budakeszi, a Dunakeszi és a Pilisvörösvári járásban a legkedvezőbb, a főváros a hatodik.
  • Az ingatlanok Csenger, Putnok, valamint Jánoshalma és környékén a legmegfizethetőbbek, a legdrágább a Balaton és vidéke, valamint a főváros és környéke.

A legalacsonyabb élhetőségi pontszámok jórészt Északkelet-Magyarország járásait jellemzik.

E területek között nincs túl nagy különbség, a legtöbb mutatót tekintve a rangsor alsó részén vannak. Az összesítés utolsó három helyét a Szikszói, a Kunhegyesi és az Encsi járás foglalja el 19, 18,8, illetve 17,9 ponttal.

A szakértők összeállították a megyeszékelyek egymáshoz viszonyított élhetőségi rangsorát is, amelyet ezúttal is a főváros vezet. A Budapestet követő városok lemaradása itt is viszonylag erős a pontszámokat tekintve. Veszprém 78,9 ponttal lett a második, Győr 68,9 ponttal a harmadik. A 60,4 ponttal negyedik helyezett Debrecen tavaly még a 12. volt a listán. A sor végén Kecskemét, Salgótarján és Békéscsaba található, Budapesthez képest kevesebb, mint feleannyi: 42,1, 41,6, valamint 39,2 ponttal.


Ne hagyd ki!