A BKV-nak kell állnia a metróbaleset után a helyreállítási költségeket
Fotó:Shutterstock

Sokba fájhat a BKV-nak a metróbaleset, a biztosító nem fizet

Az egymilliárd forinthoz is közelíthet a január végi metróbaleset során keletkezett kár értéke - erről beszéltek a VG-nek az ügyet ismerő források. A pontos összeg felmérése még nem kezdődött meg, mert a rendőrségi vizsgálat idejére az esetben érintett szerelvényeket elzárták.


Becslések

A szakértői becslésekben nagy a szórás. Az azonban biztosnak látszik, hogy a teljes kár meg fogja haladni az 500 millió forintot, de jó eséllyel nem lépi át az egymilliárdos küszöböt. A lap úgy tudja, az sem zárható ki, hogy az összetört metrókocsik között lesz olyan, ami "gazdasági totálkár", ezért a javítás helyett olcsóbb egy újat beszereznie a BKV-nak. A balesetben megsérült mindkét szerelvényt kivonták a forgalomból, a közlekedésbe való visszatérésük ideje egyelőre bizonytalan.

A szerelvények rendberakása teszi majd ki a keletkezett kár több mint a felét, azonban a baleset helyszínén a pálya is súlyosan megrongálódott. Ennek javítása időközben javarészt megtörtént, de nem minden elemében. Így például a járművezetők által használt vasjárdák még hiányoznak, emiatt most fordítóbrigádok végzik a vonatok irányba állítását Kőbánya-Kispestnél (KöKi).

  A BKV fizet

A végső számla tehát még kérdéses, viszont az egyértelműen eldőlt, hogy azt a BKV-nak kell állnia. A biztosító ugyanis nem fizet, mivel a baleset emberi mulasztásból következett be. Erre pedig nem terjed ki a fővárosi tömegközlekedési vállalat szerződése.

Ez történt

A KöKi végállomásnál lévő három vágánykihúzó egyikén január 21-én éjjel egy metróvezető előzetes engedély kérése nélkül kikapcsolta az AVR-t (Automatikus Vonatirányítási Rendszer) és kézivezérlésre váltott. (A teljes képhez hozzátartozik, hogy nem ritka, hogy az AVR valamilyen nem valós műszaki okból kifolyólag nem ad jelet a szerelvénynek, a Kö-Kinél ez többször is előfordult már. Ezért a metróvezetőknél kialakult az a rossz rutin, hogy a továbbhaladás érdekében rövid időre megszakítják a számítógépes felügyeletet.) Ráadásul a tilos jelzés ellenére indult meg. A mellette lévő vágányon az ottani szerelvény közben zöld lámpát kapott, és mert a két vágány néhány tízméteren belül keresztezi egymást, a metróvonatok egymásba rohantak.

A BKV szigorúan reagált a felelőtlenségre. Úgy tudjuk, hogy több óvintézkedést is azonnal bevezetett, így például hangjelzés nélkül már nem hagyhatók el a kihúzóvágányok, illetve amelyik metróvezető engedély nélkül függeszti fel az AVR-t, azt azonnal elbocsájtják. Az utasítás betartását maximálisan ellenőrzik, a feketedobozok adatait is lekérik. A hosszú távú megoldást azonban az jelenthetné, ha megnövelnék a kihúzóvágányok hosszát.


Ne hagyd ki!