Alexander Brody szivarral a kezében, egy tó partján
Az, hogy kik voltunk valójában, szeretteink visszaemlékezéseiből derül ki igazán. Alexander Brodyról három közeli barátja mesélt a Hamu és Gyémántnak.



A legendás reklámszakember, író, irodalmi mecénás Alexander Brodyt március 22-én 14 órakor helyezik végső nyugalomra a Fiumei úti sírkertben. A temetés nyilvános lesz, így mindenkinek lehetősége nyílik elbúcsúzni tőle, aki szerette, tisztelte, vagy valaha hallott, olvasott tőle felejthetetlen történeteket, gondolatokat. Most három közeli barátja: Freund Tamás neurobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Csányi Vilmos biológus, etológus és Dömölky Lídia olimpiai bajnok vívó, edző meséli el, ki is volt Alexander Brody.

Aki hitt a világban 

Freund Tamás neurobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke azok közé tartozik, akik közeli barátságot ápoltak Alexander Brodyval. A Bolyai Műhely Alapítvány kuratóriumában ismerkedtek meg, az ülések után pedig hosszú beszélgetéseket tartottak tudományról, művészetről és az életről.

Nemcsak a feltétel nélküli emberszeretet sugárzott belőle, hanem a rajongás az emberi életet kiteljesítő művészetekért, a szemet, fület gyönyörködtető képzőművészeti alkotásokért, a zenéért, illetve a kémiai érzékszerveinket elvarázsoló gasztronómiáért, borkultúráért. Mindezek a tudomány iránti, érdeklődő tisztelettel együtt tették Sándor életét páratlanul gazdaggá, és nemcsak az övét, hanem egy kicsit valamennyiünkét, akik egy kis időt a társaságában tölthettünk.

– emlékezik vissza barátjára az MTA elnöke.

Egy igazi gentleman

Csányi Vilmos a rendszerváltás környékén egy összejövetelen találkozott először Alexander Brodyval – ő volt az egyetlen a társaságban, akivel a neves biológus-etológus egyet tudott érteni. Idővel komoly barátság alakult ki köztük, és olyan embernek ismerte meg az évek során, akit a méltósága és belső tartása tesz igazán kivételessé. Visszaemlékezésében így festi le:

Az én generációmból történelmi okokból adódóan hiányoztak az úriemberek, ő volt az első, akit ebben a minőségben megismertem: egy világlátott, tájékozott, remek humorérzékkel rendelkező férfi, aki tökéletesen öltözködött, és akinek az eleganciája nemcsak a ruházatában mutatkozott meg, hanem a viselkedésében és a gondolkodásában is. Mindenkivel választékosan és rendkívül figyelmesen beszélt, és soha nem vesztette el a türelmét, visszafogottan és higgadtan intézte a vitás ügyeit is. Az úriemberség nála egy életmód volt.

A kedvesség ereje

Dömölky Lídia olimpiai bajnok vívó saját bevallása szerint férjével, Sákovics Józseffel Alexander Brody legrégebbi barátai közé tartoztak, ugyanis még 1956-ban ismerkedtek meg egymással. Visszaemlékezésében kiemelte, Sándor olyan „világfi volt, akinek nagyon is fontos volt a magyarsága. Büszkén gondolt a szülőföldjére, az őseire, a magyar barátaira, de ezt sohasem emlegette fennhangon. Számára mindez természetes volt.” Majd hozzátette:

Bárhol járt is a világban, udvarias közvetlensége mindenkit levett a lábáról. Kedvenc hawaii éttermének felszolgálónőjét épp olyan szeretettel kérdezte gyermeke hogylétéről, mint a legközelebbi barátait. A társaságában valahogy mások is kedvesebbek lettek. Sándor ilyen módon is formálta a környezetét.
The Conversation

Ne hagyd ki!