Az Almalomb idén megtartotta a zöld Michelin csillagot, amelyet a fenntarthatóságért osztanak az inspektorok. Megnéztük, mit is jelent ez a gyakorlatban.
Pécset nem hiába választották meg 2010-ben Európa Kulturális Fővárosának. Az ember valahogy előre tudja, hogy itt nem érik nagy rácsodálkozások a tájban sem: lágy dombok között hol szelíden, hol merészebben kanyargó szerpentinek mentén egymást érik a mesenevű és meseszerű falvak, olyanok, amelyekbe könnyű beleszeretni. A Mecsek legmagasabb csúcsa, a Zengő lábánál elterülő festői fekvésű Hosszúheténybe tartunk, amely település névadója valószínűleg sohasem járt Andornaktályán (az Egerrel mára egybeépült község csaknem 6 km hosszan terül el a főút két oldalán – a szerk.). A falut a térképre a 2022-es Michelin Guide tette fel végleg, hiszen három étterméből kettő is felkerült az ajánlottak közé.
Egyikük, az Almalomb ráadásul a Zöld csillag elismerést is kiérdemelte (idén pedig meg is tartotta), amelyet a leginkább fenntartható szellemiségben munkálkodó helyek kapnak. És ezt nemcsak a tányéron látottakra osztják, hanem az egész komplexumtól elvárás a zöld életvitel. Ide tartunk most, és ennek megfelelően nem is lepődünk meg azon, hogy a parkolóban bárki által használható elektromos autótöltési lehetőség van; és mivel az ezúttal útitársunknak választott Opel Astra GSe plug-in hibrid verziójával érkezünk, ki is használjuk az Almalombnál eltöltött időnket, hogy amíg mi beszélgetünk, az autót is feltöltsük.
Fotó: Hirling Bálint/Vince Magazin
Volt egyszer, hol nem volt
Csaplár Judit fogad bennünket, aki az Almalomb 10 éve íródó történetében a kezdetek óta részt vesz. A honlap szerint a pozíciója „háziasszony”, és ebben benne van az, hogyha kell, két kézzel épít, a többiekkel együttműködve fejleszt, a vendégeket pedig ezredjére is végigvezeti a hely történetén és a tereken, miközben próbálja átadni mindazt a szellemiséget, amelyben a kulináris kitérő és találkozóhelyként aposztrofált Almalombot felépítették. Valószínűleg ő volt az, aki annak idején a Michelin inspektoraival is parolázott; mivel sejtésük sem volt róla, hogy ilyen ember is betérhet hozzájuk, nem is gyanakodtak senkire. A tavaly őszi díjátadóra is csak vendégként érkeztek, mint mondják, tapsolni a többiek sikereinek.
Ők voltak a legjobban meglepődve, hogy nem üres kézzel távoztak – mondja Judit naiv őszinteséggel, pedig a hely minden szegletéből érződik, hogy ez nem is történhetett volna másképp. Judit a Pécsi Tudományegyetemen ismerkedett meg Ásványi Ritával, akivel a barátságuk töretlenül kitart. Az Almalomb éttermeként szolgáló ház egykor Rita nagyszüleié volt, tőlük örökölte meg a négy unoka, akik sokáig tanakodtak azon, mi is legyen az örökséggel. Végül, „mint a mesében – mondja Judit – a legkisebb lány elindult szerencsét próbálni, és úgy döntött, felújíttatja a műemlékvédelem alatt álló épületet. Ekkoriban, egy hűvösebb napon történt, hogy Rita betért a Pécsi Kesztyű Márkaboltjába, és kifelé nemcsak egy pár új kesztyűvel indult, hanem egy névvel a zsebében: a Pelényi Margit, Ybl-díjas építész által tervezett épület láttán már pontosan tudta, ki is az, akit meg szeretne bízni örökségének újraálmodásával. ”
Fotó: Hirling Bálint/Vince Magazin
Szinergiák
Így történt, hogy három nő, Rita, Judit és Margit együtt vágtak bele az Almalomb felújításába és egyben megvalósításába, és bár nem tűnik távolinak, akkor még a fenntarthatóság egyáltalán nem számított olyan erős hívószónak, mint napjainkban.
„A célunk az volt, hogy minden kortalan legyen, semmi ne legyen az aktuális divat szerinti. Hogyha ide valaki bejön, ne tudja megmondani, hogy mi mikor készült. A divat olyan, hogy vagy tetszik, vagy nem; a minőségben viszont nincs kérdés” – avat be Judit az építészeti koncepcióba.
Pelényi Margit nemcsak a ház külső felújításáért felel, hanem az enteriőrökért is, filozófiája szerint ugyanis egy épületet csak egyben lehet kezelni. A megalkotott csodához pedig éppen úgy hozzátartozik az, hogy a fal néhol meszeletlen vályog, máshol kézzel festett Moza cementlappal burkolt; valamint, hogy az eredeti épületet és berendezését mintegy zero waste megoldással meghagyták: vagy funkciójában – ennek köszönhetően van, ahol alacsonyabb az ajtókeret, mint ahogy a ma emberének az kényelmes lenne –, vagy újrahasznosítva, bútorként kelt új életre.
Az éttermet számos vendégtér alkotja. Van olyan, amelyet az egykori csűrben alakították ki, van, ahol néhai iskolaigazgatóként dolgozó nagypapa könyvespolcai és könyvei szolgálják a dekorációt. Az alagsori vendégtérben pedig megtalálható mindennek az origója, a központ, amelyért az épület annak idején műemlékvédelmet kapott: a felülcsapós malomkerék. „Mai nagyságrendben mérve ez egy egyszemélyes malomként üzemelt, amelyből itt, a faluban volt 16 – rekonstruál Judit a levéltárban talált adatok alapján. – Nem egy ember akart itt nagyon gazdag lenni, és maga alá gyűrni mindent, hanem elosztották a feladatokat: az egyik takarmányt őrölt, a másik gabonát, a harmadik kukoricát... Mindenkinek jutott egy pici szelet az egészből.”
Fotó: Hirling Bálint/Vince Magazin
Értékmentés
És még ebből a kultúrából is sikerült valamit átmenteni a jelenbe: amit tudnak, helyi termelőktől vesznek meg. A borlapon a Pannon borrégió tételei sorakoznak, amelyek között természetesen a hosszúhetényi bort sem kell nélkülözni. De, ahogy Judit mondja, a nagyobb rendezvényeikhez, esküvőkhöz sem tudnak minden szobát ők biztosítani. Számukra természetes, hogy a faluban több vendégházban helyezik el a vendégeket. Ugyanúgy természetes ez, mint ahogy nem konkurenciaként, hanem vendégmarasztaló pluszprogramként tekintenek a fine dining konyhát vivő falubéli Hosszú Tányérra.
„A családban mindig a nők mentették meg a malmot. Kétszer került veszélybe, amikor elkártyázták; ilyenkor a nőknek kellett beállni, molnárokat fogadtak, hogy akkor ők ezt megmentik – így maradt fent. Most pedig szintén, a négy unoka közül az egyik lány mondta azt, hogy nem hagyja veszni az örökséget.” A felújításért 2017-ben vehették át az ICOMOS-díjat.
Fotó: Hirling Bálint/Vince Magazin
A második és a harmadik láb
Ritát lengyel származású férje és munkája évek óta külföldön tartja, de nem háttérbe húzódó tulajdonos. „Azt, hogy ez egy ekkora komplexum lesz, előre látta – mondja Judit, miközben bebarangoljuk az Almalomb legújabb egységeit. – Különböző típusú emberek vannak, és akkor van az ember jó helyen az életében, ha tisztában van vele, hogy ő milyen. Rita a grandiózus, aki, amikor más fékez, ő előremegy – ezért lettek az apartmanjaink is.
Mindig azt mondja, hogy mire eldördül a startpisztoly, és lehet csinálni a dolgokat, mi ne akkor kezdjük el húzni a fürdőruhát, hanem már álljunk ott a rajtkövön.”
A Covid alatt így lett hat, az eredeti épülettel szimbiózisban álló, különböző berendezésű apartman, ahol művi megoldásokat keresni felesleges. A képektől mentes, fehér falak azt segítik, hogy a vendég könnyebben tudja kikapcsolni a folyton szaladó gondolatait. A minimális díszítés kézi festés. Az apartmanok mellett önálló épület kapott helyet, a fészer. Ez csapatépítőknek, kisebb céges rendezvényeknek szolgálhat helyszínéül, mögötte pedig ott a kert, ahol egész nap szűnni nem akaró kakaskukorékolás adja a hátteret.
Sugárzik a falakból, hogy az egész helynek lelke van, amely valóban képes arra, hogy az embert meghagyja egyfajta boldog nosztalgikus örökkévalóságban, amelyhez nincs szükség divatos, mesterkélt vintage elemekre. „Olyan érzést kelt, mintha ide az ember egy kicsit mindig hazajönne. Ugyanakkor meg itt úgy lehet otthon, hogy abban benne van a világlátottság. A rengeteg inspiráció, Rita meghatározó külföldi élményei mind beépültek a falakba.”
Fotó: Hirling Bálint/Vince Magazin
Egy kis fekete
Ugyan a 2015-ös nyitás óta nem sok idő telt el, Csaplár Judit elmondása szerint viszont akkor még nem sokan értették ezt az időtlenséget, illetve a gasztronómiai és a borkínálatot is ferde szemmel nézték. Mekkorát is fordult azóta a világ! Az Almalomb pedig töretlenül halad előre. Idei újdonságuk például a kávé, amelynél nem csak az az alap, hogy a kávét helyben pörkölik. A csomagolás kidolgozása hosszú éveket vett igénybe, amelynek eredményeképpen még a tinta is környezetbarát. Egyessével persze kis lépések ezek, de ha mindenki csak ennyire odafigyelne a hétköznapjaira, máris szebb jövőt remélhetnénk.
A teljes cikk a Vince Magazin 2023/9. szeptemberi lapszámában jelent meg.
Szerző: Kalmár Borbála/Vince Magazin
Címlapfotó: Hirling Bálint/Vince Magazin
