Újabb fontos információ derült ki a reggeli kávéról
Fotó: Shutterstock

Újabb fontos dolog derült ki a reggeli kávéról

Egy több mint 40 000 embert vizsgáló kutatás szerint a reggeli kávézásnak jelentős egészségügyi előnyei vannak. Az optimális időpontban fogyasztott kávé nemcsak élénkít, de csökkenti a halálozás, a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is.


A European Heart Journal tudományos folyóiratban megjelent tanulmány egy évtizedes vizsgálat eredményeit elemezte, és azt találta, hogy a reggel, 4 és 12 óra között elfogyasztott kávé jelentősen kedvezőbb hatással van az egészségre, mint a nap későbbi szakaszában fogyasztott ital. A reggel kávézó alanyok körében 16%-kal alacsonyabb volt a bármilyen okból bekövetkező halálozás kockázata, míg a szív- és érrendszeri betegségek esélye 31%-kal csökkent a nem kávézókéval szemben - számol be a HVG.

Megzavarhatja a melatonintermelést a délutáni fekete

A kutatás arra is rávilágított, hogy a reggeli 2-3 csésze kávé a leghatásosabb, mivel ez 29%-kal csökkenti a halálozási kockázatot. Azoknál is megfigyelhetőek kedvező hatások, akik ennél kevesebb vagy éppen több kávét fogyasztanak reggelente, de az ideális mennyiségnek a 2-3 csésze bizonyult.

A tanulmány szerzői szerint a reggeli kávé előnyei több tényezőre vezethetők vissza. Egyrészt a kávé gyulladáscsökkentő hatása segíthet a reggeli órákra jellemző magasabb gyulladásos szintek csökkentésében. Másrészt a nap későbbi szakaszában fogyasztott kávé negatívan befolyásolhatja a melatonintermelést, ami megzavarhatja a cirkadián ritmust, és hosszabb távon kedvezőtlen hatással lehet a szív- és érrendszerre.

Fontos megjegyezni, hogy a kutatás nem bizonyított ok-okozati összefüggéseket, de az eredmények erős összefüggéseket mutatnak. Így a következő csésze reggeli kávé elfogyasztásakor érdemes erre is gondolni.

A kávézacc is aranyat érhet

Nem mellesleg a kávézaccot is nagyon sok mindenre felhasználhatjuk a háztartásban és a kertben. Néhány növény, mint amilyen a hortenzia, a kamélia, az azálea, a rododendron, vagy a rózsa, melyek a savas kémhatást kedvelik, nagyon meghálálják a kávézaccot. Imádja a sárgarépa is.

Komposztáláshoz szintén kiváló, mert gazdag nitrogénben, így elősegíti és felgyorsítja a komposzt érlelődését. Be lehet vetni mosogatás előtt, hogy eltávolítsuk vele az edényekre ragadt ételmaradványokat, de kiváló a lefolyó, tűzhely vagy a grill tisztítására is.

Szénnel keveredve eltünteti a kellemetlen szagú kén gázt a levegőből, ezért kiváló szagtalanító. Cipőbe vagy hűtőszekrénybe is helyezhetjük, hogy szagtalanítson. Eltávolítja az elhalt hámsejteket és a hagymaszagot is.

A narancsbőr eltüntetésére is alkalmazhatjuk, mivel a koffein csökkenti a területen található zsír, narancsbőr és cellulit láthatóságát a megnövekedett véráramlás miatt. Hajdúsító és hajnövekedés serkentő hatású, de segíti a szem alatti táskák eltüntetését is.


Ne hagyd ki!