Jól felszerelt központot kaptak a balatoni bringások
Fotó: Shutterstock

Újabb szuperközpontot kaptak a Balatonnál kerékpározók

A balatonfüredi után egy újabb olyan új kerékpáros központot adtak át Balatonföldváron, amely európai szintű szolgáltatásokkal várja a déli partot és a somogyi tájakat bringával felfedezni kívánó turistákat.



A BalatonBike365 Port névre keresztelt centrum avató ünnepségén Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ), egyben a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke kiemelte: a helyi önkormányzat és a szövetség összefogásának eredményeként létrejött központban olyan szolgáltatásokat vehetnek igénybe a bringások, vagy a kerékpározásra rávehető aktív turisták, amelyeket máshol nem, vagy nem ilyen színvonalon.

Holovits Huba, Balatonföldvár polgármestere emlékeztetett arra, hogy a településen 2011-től építenek bringautakat és a déli parton azért eshetett a választás Földvárra, mert itt adottak a feltételek a központ megvalósításához.

A 100 négyzetméteres, 40 milliós beruházásból a Nyugati Standnál megnyílt kerékpáros portnál a klasszikus bicikliken kívül elektromos rásegítésű kerékpárok bérlésére, saját bringák szervizelésére, kisebb kiegészítők vásárlására van lehetőség. Ezen kívül információt lehet kapni arról is, hol érdemes a környéken, kitáblázott és pihenőhelyekkel ellátott utakon túrázni, sőt, akár vezetett túrákon is részt lehet venni.


Ne hagyd ki!