Leveles kajszibarack közelről egy asztalon
Fotó: unsplash

Melyik a legjobb barackpálinka? A válasz megérkezett!

Az év második Szupermenta tesztjén 23 barackpálinka került górcső alá. A Nemzeti Élelmiszerlánc -biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei laboratóriumi és nyomonkövetési vizsgálatokat végeztek, illetve a jelölések szabályszerűségét is ellenőrizték.


​A mérték érték!

Jó hírünk van: a laboratóriumi vizsgálatok alapján biztonsággal fogyasztható valamennyi barackpálinka! Ez azt jelenti, hogy az összes vizsgált pálinka alkohol-, metanol-, etil-karbamát-, illetve illóanyag-tartalma a jogszabályi előírásoknak megfelelő értéket produkált. Sajnos a barackpálinkák minőségi mutatóinak hatósági vizsgálata szomorúbb eredménnyel zárult, ugyanis két derék pálinka elesett ezen a teszten. Egyik esetében sem fedte a valóságot a címkén feltüntetett alkoholtartalom, az egyiknél magasabb volt, a másiknál pedig alacsonyabb – derült ki a laboratóriumi vizsgálatokból. Sőt, hogy fokozzuk a helyzetet, ezen termékek esetében a gyártmánylapok hitelesítésében is találtak kivetnivalót a szakemberek. Ezek azt eredményezték, hogy a gyártóknak ki kellett vonniuk a termékeiket a forgalomból, illetve visszagyűjteniük a kereskedelemből a pálinkákat.

​Fontos az indoklás

Ha a termékünket prémium pálinkaként szeretnék forgalmazni, és ezt fel is tüntetjük, akkor azt a címkén meg is kell indokolnunk, hogy miért került jogosan a prémium jelölés a termékünkre. Ez az indoklás az egyik gyártó esetében elmaradt, erről értesítette a Nébih a gyártót, illetve felszólították annak javítására. További két gyártó esetében pedig a gyártmánylap hitelesítésével akadtak problémák. Nyomonkövethetőség szempontjából két ital esetében merült fel probléma. Az ebben érintett két üzletlánc élelmiszerlánc-felügyeleti bírságban részesült, összesen 100 000 forint értékben. Minden érintett gyártó együttműködő volt, a korábban említett két terméken kívül nem került más kivonásra a forgalomból.

​Pálinka-dobogó

Kedveltségi vizsgálaton is átestek a barackpálinkák. Laikusok és szakértők is részt vettek a kóstolásban, az ő pontszámaik alapján így alakul az első három helyezett rangsora:

  1. Agárdi Miraculum kajszibarack
  2. Nobilis kajszibarack
  3. Márton és lányai kajszibarack


Ne hagyd ki!