Oltási igazolvány lesz a védettségi igazolványból
Fotó: Shutterstock

Fontos változás jön a védettségi igazolványoknál (Frissítve a 4. oltással)


Csak a három oltás jelenti ezentúl az igazolt védettséget, vagy ha valaki a másodikat 6 hónapon belül kapta, a karantén ideje pedig 7 napra csökken, de 5 nap után is lehet szabadulni egy negatív teszttel – jelentette be Gulyás Gergely a kormányinfón.

Az új szabályok

A védettségi igazolvány február 15-től oltási igazolvánnyá alakul, az oltás fog védettséget jelenteni – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Nem adnak ki új igazolványokat, a régiek QR-kódjával meg lehet állapítani, ki kapott védőoltást. Változás, hogy az a személy számít majd oltottnak, aki a harmadik oltást is megkapta, vagy a második oltását hat hónapon belül kapta meg. A harmadik oltást a második után 4 hónappal fel lehet venni, de hat hónapon belül kell felvenni ahhoz, hogy az oltási igazolvány érvényessége megmaradjon.

A járványügyi intézkedéseknél szintén változás, hogy 7 nap lesz a karanténkötelezettség, de 5 nap után egy negatív teszttel már lehet szabadulni. Az iskolai oktatásnak folyamatosnak kell lennie, nem kerülnek karanténba a tanulók, ha valaki elkapta a vírust az osztályban, csak az oltatlanokra vonatkozik a karanténkötelezettség (5 nap).

Gulyás a pandémiáról elmondta, a negyedik hullám már leszálló ágban lenne, de az omikron variáns miatt ismét nő a fertőzésszám, főként már nálunk is ez terjed. Azzal számol a kormány, hogy a következő hetekben a megbetegedések száma jelentősen emelkedni fog. Az omikronról azt mondta, kevésbé súlyos tünetekkel jár.

Frissítés: Még ezen a héten megjelenik a szabályozás a negyedik oltásról. A részletekről azt mondta, a háziorvossal kell majd konzultálni és utána lehet megkapni az újabb dózist.

A gazdaságról

Gulyás Gergely tájékoztatása szerint az ország gazdasága 6,5-7 százalék körüli növekedést produkált tavaly, a pontos adat majd februárban derül ki. A kormány tárgyalt az országgyűlési választásról is, és az ehhez szükséges forrásokat rendelkezésre bocsátotta, a gyermekvédelmi népszavazás egy időben lesz a választásokkal, ezzel 7 milliárd forintot takarít meg az ország.


Ne hagyd ki!