A lehúzott redőny réseien már beszivárog a fény

A miniszterelnök úgy látja, most zárnunk kell ahhoz, hogy húsvétkor nyithassunk.


Most már a vírus elleni háborúnak utolsó szakaszában, a célegyenesben vagyunk

-fogalmazott Orbán Viktor a szokásos pénteki rádióinterjújában.

Pontokba szedtük a legfontosabb tudnivalókat

  • Az óvodák és az általános iskolák bezárnak, ugyanakkor a bölcsődéknél a fertőzések egyelőre olyan alacsony számot mutatnak, hogy azokat megpróbálják nyitva tartani.
  • Bár a nem létszükségleti cikkeket árusító boltoknak hétfőtől két hétre be kell zárniuk, a virágosok a nőnapra tekintettel március 8-án még nyitva lehetnek.
  • Az élethez szükséges szolgáltatások, így az élelmiszerboltok és a tavaszi kerti munkához szükséges eszközöket áruló boltok nyitva lesznek, de minden másnak, így az éttermeknek, kaszinóknak, szállodáknak, műszaki- és szórakoztatócikkeket árusító boltoknak mind be kell zárniuk.
  • A már létező, a turizmushoz kapcsolódó ágazatokra vonatkozó bértámogatást és adókedvezményt kiterjesztik azokra a szektorokra, amelyeket érint ez a korlátozás.
  • Nemcsak a zárással érintett két hétre, hanem egész márciusra elengedik az önkormányzati és állami tulajdonban lévő üzlethelyiséget bérlők bérleti díját, illetve az érinett szektorok a teljes hónapra megkapják majd a bértámogatást és az adókedvezményeket is.
  • A kormányfő arra kért mindenkit, hogy a veszélyes helyekre tervezett luxusvakációkat halasszák el. Nem azért, mert irigyeljük tőlük az ilyesmit, ha van pénzük, tegyék, hanem azért, mert hazahozhatnak olyan vírusmutánsokat, amelyek bajba sodorhatnak másokat.

A friss adatok

A pénteki adatok szerint 6369 új fertőzött volt, meghalt 143 ember, lélegeztetőgépen 677 ember van, az elhalálozottak átlagéletkora 75,5 év, azaz továbbra is az idősek vannak veszélyben. Közölte azt is: jelenleg 6867-en vannak kórházban, azonban ez a szám 15 ezerre vagy akár még 20 ezerre is felmehet. A zárás csütörtököi elrendeléséről ITT számoltunk be.


Ne hagyd ki!