vonat, utazás

Illusztráció.

Fotó: Unsplash

Franciaország 1 euróból? Mutatjuk, hogyan!

Franciaország idén nyáron egy egyedi kezdeményezéssel állt elő. Az ajánlat szerint mindössze egyetlen euróért körbeutazható lenne az ország.



Az ötlet Clément Beaune, az ország közlekedési miniszterének fejéből pattant ki, a kezdeményezéssel pedig azt szeretnék elérni, hogy a vonatos közlekedés olcsóbbá, valamint széleskörben népszerű utazási formává váljon.

A kedvezmény egészen augusztus 27-ig igénybe vehető és Franciaország felső hátárán, az északi tengerparti régióban közlekedő eTER-vonatokra vonatkozik. Az eTER-vonatok regionálisan működnek és olyan városok érhetők el vele, mint Lille, Calais vagy Amiens.

Egyelőre nem tudni, mennyien fognak élni a lehetőséggel, de aki kedvet kapott egy ilyen utazáshoz, annak érdemes minél előbb megvásárolni a jegy(ek)et, ugyanis a férőhelyek korlátolt számban elérhetők. A jegyvásárlásra az északi pályaudvarokon, illetve online is van lehetőség.

Az ország egyébként más közlekedési reformokban is gondolkozik, ilyen például a fiataloknak szánt egységes bérletek bevezetése, amit jövő nyárra terveznek megválósítani. Ez a bérlet az összes tömegközlekedési eszközön felhasználható, így az Intercity- és a TER-vonatokra, buszokra is fel lehet majd szállni velük.


Forrás: Hamu és Gyémánt

Ne hagyd ki!