Zsiday gazdasági összeomlást jósol, ha maradnak a magas gázárak
Fotó: Shutterstock

Zsiday összeomlástól tart, ha nem csökken a földgáz ára

Augusztusban az európai gázárak megduplázódtak, a nyár folyamán összességében megnégyszereződtek a már akkor is nagyon magas szintjükről! Pénteken nagyjából 1400 Ft/m3 volt idén decemberre a gázár a holland határidős gázkereskedésben. 2023 egészére is közel 1300 Ft /m3 adódik (Magyarországon a lakosság mindennel együtt 102, az átlagon felüli fogyasztásért egyelőre 747 Ft-ot fizet). Nem tudjuk, hogy ezek a tőzsdei árak fennmaradnak-e tartósan, de ha igen, akkor nagyjából kijelenthető, hogy mind a hazai, mind az európai gazdaság össze fog omlani, írja blogbejegyzésében Zsiday Viktor befektetési szakértő.


Miért? Nézzük meg, mit jelentenek ezek az árak pl. Magyarországon. Nem tudjuk pontosan mekkora lesz az alkalmazkodás, de még a kormány gázáremelése után (ami pár hete még elég beavatkozásnak tűnt, de ilyen árak mellett már biztosan nem elegendő!) is a hazai lakossági fogyasztás jelentős része támogatott marad, és ezek alapján – amennyiben a jelenlegi tőzsdei árak fennmaradnak – évente nagyjából 3000-4000 mrd Ft költségvetési terhet jelentenek, ami a hazai GDP 5-7%-a. Ekkora terhet képtelen kifizetni a kormányzat, tehát kénytelen lesz egy részét a lakosságra hárítani – azaz ha a gázárak itt maradnak, akkor szinte biztos, hogy további lakossági energiaár-emelések lesznek, ami miatt minden másra kevesebbet fognak költeni az emberek, tehát a fogyasztás, a GDP fő hajtóereje csökkenni fog. Eközben az ipar és szolgáltatás területén ilyen gázárak mellett egyrészt óriási infláció, másrészt csődök és elbocsátási hullám jön. Tehát miközben a lakossági fogyasztás visszaesik, a termelő szektor is zsugorodik, és nő a munkanélküliség. Közben szűkülnek a monetáris kondíciók az egekbe szökő kamatok miatt, tehát csökken a hitelkihelyezés, és ha ez nem lenne elég még a kormányzat is megszorít

-olvasható a blogban.

Zsugorodás mindenhol, minden szektorban, sehol egy ellensúly. A gyengülő forint pedig még rátesz egy lapáttal az inflációs nyomásra. Ez a tökéletes vihar: gazdasági összeomlás félelmetesen magas inflációval. Európa számos országában hasonló folyamatok zajlanak, bár kétségtelen, hogy mi vagyunk talán a legsebezhetőbbek.

​Mi lehet a megoldás?


A tőzsdék/piacok történetében gyakran előfordult, hogy amikor már a szabad piac kezdett nagyon terhes lenni/fájni, akkor a kormányzatok egyszerűen betiltották a kereskedést bizonyos termékekkel, és/vagy központi allokálást (pl. jegyrendszer) vezettek be. Háborúkban ez mindennapos, de pl. 1980-ban is a nagy ezüstáremelkedés idején egyszerűen megakadályozták a vételi pozíciók felvételét


Mivel a gázárak emelkedése nagyon fáj, és elképesztően begyorsult, ezért nem lenne meglepő, ha lezárnák a kereskedést, és valamilyen központi, EU-szintű allokációs mechanizmust vezetnének be előre meghatározott árakon. Ettől még minden probléma nem fog megoldódni, hiszen ez azt jelenti, hogy adagolni kell a gázt, el kell dönteni ki, mikor, mennyit kap: az ipar egy részét le kell még így is állítani, és a lakossági árak is magasak lehetnek, de legalább a jövőbeli bizonytalanság réme megszűnne. Viszont ez csak úgy működik, ha minden ország jelentősen csökkenti a fogyasztását: ez vagy hidegebb lakásokat vagy (és) leálló ipart jelent.

Európában tehát durva energiaválság van, amely a jelenlegi árak fennmaradása esetén mély recesszióhoz vezethet. A helyzet Magyarországon még rosszabb. Megoldás nincs, de a gázárak további emelkedése esetén a piaci mechanizmusok könnyen felfüggesztésre kerülhetnek. Öveket bekötni, mert bárhogyan is alakul, ez kemény menet lesz!

Ne hagyd ki!