Az IMF elemezte a kiugróan magas magyar infláció okait
Fotó: Shutterstock

4 ok, amiért kiugróan magas a magyar infláció

A Nemzetközi Valutaalap elemzése négy meghatározó tényezőt említ.


Részletes elemzést közölt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) arról, miért ilyen magas a magyarországi infláció. Januárban 25,7 százalék volt az áremelkedés üteme, ami Európában is rendkívülinek számít.

Az IMF szerint a magyar infláció négy fő oka a következő:

  1. A koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesések idején a kormány egyértelműen a lazítás pártján állt.
  2. A jegybank az infláció mértékéhez képest alacsony kamatokkal igyekezett élénkíteni a gazdaságot.
  3. Az ukrajnai háború kitörését követően a forint nagyobb mértékben gyengült a dollárral szemben, mint a feltörekvő piaci fizetőeszközök többsége.
  4. Az élelmiszerek áremelkedése az egyik legjelentősebb tétel az inflációban, a kirívó dráguláshoz a tavaly nyári súlyos aszály is hozzájárult.
Az IMF szerint a magyar infláció 2023 elején tetőzhet, ezután lassú csökkenés kezdődik.

Ne hagyd ki!