Igaz, magasra értek a bolti árak
Fotó: Shutterstock

Azért a hurráoptimizmus túlzás az inflációs adatokat nézve

A szakemberek szerint nem valószínű, hogy tovább növekszik az élelmiszer-infláció. Elérhette a csúcsát, mérséklődött az élelmiszer-drágulás mértéke éves összevetésben. Igaz, meglehetősen magas a bázisérték.


Lassult a drágulás februárban Magyarországon

17 hónapon keresztül emelkedett az élelmiszer-infláció, azonban immár második hónapja lassul a drágulás üteme Magyarországon. A januári 44 százalékról februárban 43,3 százalékra mérséklődött éves összevetésben. Emellett az általános infláció 25,7-ről 25,4 százalékra csökkent az előző hónapban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.

Az MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői a friss statisztikák alapján közleményükben rámutattak, amíg a 2022 januárjáról februárjára mért drágulás átlagosan 2,1 százalékos volt, addig ugyanez az adat 2023 azonos időszakában 1,7 százalékra mérséklődött.

Vannak persze kivételek, ilyen például a sokunk által fogyasztott kávé, amely 6 százalékkal drágult januárról februárra

– mondta Héjja Csaba szenior elemző.

Folytatódhat az infláció mérséklődése

A havi áremelés a tejtermékeknél a februári statisztikák szerint bőven átlag alatti volt. Sőt, a nyers adatokat vizsgálva kiderül, a trappista sajt és a tejföl ára is csökkent.

Utóbbi tendencia folytatódhat a közeljövőben, ugyanis az európai tej- és tejtermékárak a hazainál nagyobb csökkenést mutatnak. Ennek legfőbb oka a tejtermelés bővülése és a keresletcsökkenés miatt mutatkozó kismértékű túlkínálat

– jegyezte meg Héjja Csaba.

Hozzátette, az előző év azonos időszakához viszonyítva továbbra is a tej- és a tejtermékek drágultak a leginkább. Azokat követik 70 százalékos áremelkedéssel a pékáruk és édességek, valamint a fűszerek 50 százalékkal. A húsoknál 37 százalékos volt a drágulás éves alapon.

Korábbi becsléseink szerint a magasabb viszonyítási alap és egyéb meghatározó tényezők révén márciusban tetőzhetnek a bolti élelmiszerárak, a gabonaárak hazai és nemzetközi csökkenése is ezt vetíti előre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ugyanannyiért tudunk majd élelmiszert vásárolni, mint a drasztikus áremelkedés előtt, 2021-ben

– hangsúlyozta a szakértő.

A közlemény kiemelte, az energiaárak mérséklődnek a világpiacon, a gázárak csökkenése nyomán pedig alacsonyabb a műtrágya ára is. Ez enyhíti a termelés költségeire nehezedő nyomást, nem is szólva az élelmiszeripari energiaköltségek csökkenéséről. A recessziós várakozások enyhülése és a forint erősödése szintén afelé mutat, nem kell további drasztikus élelmiszerár-emelkedésre számítani. Azonban az időjárási viszonyok hazai és nemzetközi szinten is felülírhatják a várakozásokat.

Ne hagyd ki!