Állami beavatkozás nélkül nagyon elszabadulna a hazai infláció
Fotó: Shutterstock

GKI: árstopok nélkül csaknem háromszoros lenne az infláció

A kutatóintézet számításai szerint a mostaninál sokkal durvább lenne a pénzromlás mértéke az állami beavatkozás nélkül.


Májusban a 10,8 százalékos magyar infláció az EU kilencedik legmagasabbja volt, és ugyan még nem érkeztek be minden tagállamból a júniusi adatok, azt már tudjuk, hogy a magyar áremelkedés gyorsult, 11,7 százalékosra. A GKI Gazdaságkutató Zrt. most úgy számolt: ha nem lennének az árrögzítések, az EU-ban a lista élén állnánk, 31 százalékos pénzromlással.

A fontos tételek közé tartozik, hogy ha a földgáz ára világpiaci lenne, csak ez önmagában 8,5 százalékkal növelné az inflációt, az üzemanyagok árának elengedése pedig 4,4 százalékkal emelné meg az adatot. A villamos energia esetében ez a hatás 2,4, az élelmiszereknél pedig 1,9 százalékos.

Háztartásokra lebontva ez azt jelenti, hogy ha a földgázért a piaci árat kellene fizetni, az 10 ezer forint pluszkiadás volna havonta átlagosan és személyenként, a villamos energiánál 2800, az élelmiszereknél 2150 forint jön ki. Az üzemanyagnál egy személyre számolva 5 ezer forint volna a többletköltség, de mivel autót nem mindenki használ, érdemesebb itt azt nézni, hogy járművenként 20 ezer forint volna az átlagos pluszkiadás.


Ne hagyd ki!