Inflációs előrejelzés az MNB-től
Fotó: Shutterstock

A jegybank szerint túl vagyunk az infláció csúcsán

Januárban tetőzött a magyarországi infláció, a külső és a belső tényezők is a dezinfláció irányába mutatnak - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság igazgatója a jegybank márciusi Inflációs jelentését bemutató online sajtótájékoztatón.


A fogyasztói árak csökkenése 2023 második felében felgyorsul és várhatóan 2024-ben tér vissza a jegybanki toleranciasávba - tette hozzá.


Az MNB kedden már közzétette a jelentés főbb számait: 2023-ra 15,0-19,5 százalék közötti éves átlagos inflációt jeleztek előre, amely megegyezik a decemberi prognózissal. A jegybank 2024-ben 3,0-5,0 százalékos sávba várja az inflációt, míg tavaly decemberben még 2,3-4,5 százalékot prognosztizált.

A gazdasági növekedés a jegybank számítása szerint 2023-ban 0-1,5 százalék között lehet a korábban várt 0,5-1,5 százalék helyett, 2024-ben és 2025-ben pedig változatlanul 3,5-4,5 százalék, illetve 3,0-4,0 százalékot vár az MNB.


Ne hagyd ki!