Bevált az állami árfigyelő rendszer
Fotó: Shutterstock

Itt a kötelező akciózás eredménye, olcsóbbak az élelmiszerek

A július 1. és július 19. közötti időszakban a kötelező akciózásba bevont 62 termékkategóriából 53 termékkategóriában csökkentek a termékek átlagárai. A 62 termékcsoportban az árak átlagosan 6,7 százalékkal mérséklődtek. Ennek mintegy 0,6 százalékpontos inflációcsökkentő, illetve 1,8 százalékpontos élelmiszerinflációt csökkentő hatása lehet a KSH inflációs fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve - állapította meg közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).


Az elmúlt egy hétben az állami árfigyelő platformra kötelezően szolgáltatandó 62 termékkategóriából 38 termékkategóriában tovább mérséklődtek az átlagárak: leginkább a kefir, a margarin, a spagetti és a zöldpaprika ára csökkent. Az élelmiszerárak alakulását tekintve egyre nagyobb esély mutatkozik arra, hogy a kormány határozott szándékának megfelelően, az infláció már az év vége előtt egy számjegyűre csökkenhet - hangsúlyozta a GFM. (A GFM szakmai támogatása mellett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2023. július 1-jén indította el az online árfigyelő rendszert).

Július eleje óta jelentős, több mint 20 százalékos árcsökkenés volt tapasztalható a zöldpaprika, a fokhagyma és az újburgonya esetében, több mint 15 százalékkal csökkent az alma, a kelkáposzta, a spagetti és a teljes kiőrlésű kenyér ára, valamint 10 százalékot meghaladó mértékben ment lejjebb a fehér kenyér, a fejes káposzta, a kefir, a margarin, a natúr joghurt, a sertészsír és a vöröshagyma ára is. A húsok közül a baromfihúsok árai csökkentek a leginkább, jellemzően 5-10 százalék közötti mértékben.

Az online platform népszerűségét mutatja, hogy nem egész három hét alatt 615 ezer látogatója volt, és összesen több mint 42 millió letöltés történt az oldalon. A szabadszavas keresések száma megközelíti a 234 ezret, amelyek során a látogatók leggyakrabban továbbra is a tej, a csirkemell, a sajt és a vaj szavakra kerestek.

Ne hagyd ki!