Minimálbér: Amíg nincs egyezség, nem nyilatkoznak a felek

A tavalyi, eredménytelenül zárult fordulók után szerdán ülnek ismét tárgyalóasztalhoz a munkavállalók és a munkaadók, valamint a kormány képviselői, hogy folytassák az egyeztetéseket a minimálbér és a garantált bérminimum 2021-es összegéről.


A szakszervezetek eredetileg 10 százalékos emelést javasoltak, amit menet közben megfeleztek. A munkaadók a járvány miatt kialakult gazdasági nehézségekre hivatkozva 3,1 százalékot ajánlottak. A megegyezés azért is fontos, mert számos egyéb juttatás összegét a mindenkori minimálbérhez igazítják. Arról már megállapodtak a felek, hogy csak akkor állnak a nyilvánosság elé, ha megszületett az egyezség.

Lapértesülések szerint a szakszervezetek a múlt héten új javaslatokat tettek a korábbi eredménytelen találkozók után, de azok tartalmáról nem nyilatkoztak. A Munka Törvénykönyve szerint a minimálbér és a garantált bérminimum összegéről az előző év végéig kellett volna megállapodni. A kormány azonban a járványügyi veszélyhelyzetre hivatkozva egy rendelettel lehetővé tette, hogy januárban folytassák a tárgyalást.

Nem vagyunk a minimálbéresek országa

Szakszervezeti becslések szerint nagyjából egymillió ember dolgozik a legkisebb bérekért, vagy keres csak valamivel többet Magyarországon. A kormány máshogyan számol. A hivatalos adatok szerint 2017-ről 2020-ra 35 százalékkal, 250 ezer alá csökkent a minimálbéren foglalkoztatottak száma. 2010 óta a legalacsonyabb bér a visegrádi országok közül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben, és uniós összevetésben is az élmezőnybe tartozik az ország. A minimálbér összege bruttó 161 ezer forint.


Ne hagyd ki!