Orbán Viktor miniszterelnök
Fotó: Shutterstock

A kormányfő a soros magyar EU-elnökség gazdasági programjáról

"Azért jöttem, hogy ébresztőt fújjak", az Európai Uniónak változtatnia kell - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerdán Strasbourgban az Európai Parlament ülésén a soros magyar uniós elnökség programját ismertette. A beszédből a gazdasági témákat emeltük ki.


A magyar kormányfő a változás legfontosabb elemeként a versenyképesség növelését jelölte meg. Hozzátette: a magyar elnökség problémákat vet fel és javaslatokat tesz, de döntéseket az unió tagállamainak és intézményeinek kell meghozniuk. A versenyképesség problémájáról azt mondta: az EU gazdasági növekedése az elmúlt két évtizedben tartósan lassabb volt, mint az Egyesült Államoké és Kínáé, az uniós termelékenység lassabban növekszik, mint a versenytársaké, a világkereskedelmi részesedése csökken.

Az unióban a vállalatok kétszer-háromszor magasabb villamosenergia-árakkal szembesülnek, mint az Egyesült Államokban, a földgázárak pedig négyszer-ötször magasabbak itt - sorolta. Az orosz energiáról való leválás következtében az Európai Unió jelentős GDP növekedést veszített el, és közben jelentős pénzügyi forrásokat kellett átcsoportosítania energiatámogatásokra és a cseppfolyósított földgáz behozatalához szükséges infrastruktúra megépítésére.A kormányfő kiemelte: az európai vállalatok fele az energiaköltséget tekinti a beruházások fő akadályának, az energiát intenzíven használó iparágak esetében a termelés 10-15 százalékkal esett vissza.

Ne ringassuk magunkat abba az illúzióba, hogy a zöld átmenet önmagában megoldást kínál erre a problémára!

Még ha teljesülnek is a megújuló energiaforrások telepítésére vonatkozó célkitűzések, 2030-ig - minden elemzés szerint - akkor sem fog jelentősen csökkeni azoknak az üzemóráknak az aránya, amelyekben a fosszilis tüzelőanyagok határozzák majd meg az energiaárakat.

Az európai zöldmegállapodás alapja az volt, hogy új zöld munkahelyeket hozunk létre. Azonban a kezdeményezés értelme megkérdőjeleződik, ha a dekarbonizáció az európai termelés visszaeséséhez és munkahelyek elvesztéséhez vezet - értékelt Orbán Viktor, rámutatva: az uniós tervezés hiányának az autóipar az egyik legkirívóbb példája, ahol iparpolitika nélkül alkalmazzuk a klímapolitikát.

A magyar kormányfő emlékeztetett: az EU és az Egyesült Államok közötti termelékenységi szakadék kialakulásának fő oka a digitális technológia volt. Úgy tűnik ráadásul, hogy Európa lemaradása tovább nő; a mi vállalataink feleannyit költenek kutatásra és fejlesztésre a GDP arányában, mint az Egyesült Államok vállalatai.

Azzal folytatta, hogy ehhez társulnak a kedvezőtlen demográfiai folyamatok: látható a számokból, hogy a migráció nem kompenzálja az EU népességének természetes csökkenését. Európa modern kori történelme során először lépünk be egy olyan időszakba, amikor a GDP növekedését nem fogja támogatni a munkaerő folyamatos növekedése.


Mario Draghi volt olasz miniszterelnökre és Emmanuel Macron frakcia elnökre is hivatkozva leszögezte: a helyzet súlyos és azonnali cselekvést igényel. A 24. órában vagyunk, a most úttörőnek számító technológiákban néhány éven belül eldől, ki marad talpon, a leépülő ipari kapacitásokat sokkal nehezebb visszahozni, mint megtartani. A tagállamok ezen a téren gyors és határozott fellépést várnak az európai intézményektől.

Várják az adminisztratív terhek csökkentését, a túlszabályozás enyhítését, a megfizethető energia biztosítását, a zöld iparpolitikát, a belső piac erősítését, a tőkepiaci uniót, a kereskedelempolitika szélesítését, blokkosítás helyett a konnektivitást növelő kereskedelempolitikát.


A sikerek között említette - a Draghi-jelentésre is hivatkozva - az EU dinamikusan fejlődő akkumulátoriparát. Emlékeztetett: az akkumulátortechnológiára fordított közfinanszírozás az elmúlt évtizedben átlagosan 18 százalékkal nőtt, és ez kulcsfontosságú volt Európa pozíciójának megerősítésében. Ma már Európa Japán és Dél-Korea mögött harmadik helyen áll az akkumulátortárolási technológiákra vonatkozó szabadalmi bejelentések terén. Úgy látszik, hogy a célzott és stratégiai beavatkozás Európa számára sikeres és előnyös lehet - állapította meg.

Orbán Viktor elmondta: a magyar uniós elnökség célja, hogy elfogadjanak egy új európai versenyképességi megállapodást az Európai Tanács informális ülésén Budapesten november 8-án. "Meggyőződésem, hogy a legmagasabb szintű politikai elkötelezettség lendületet ad az európai versenyképességi fordulathoz, amire szükségünk van" - fogalmazott, azt javasolva, hogy ezt a témát állítsák a most kezdődő intézményi ciklus cselekvési tervének középpontjába.

A minisizterelnök arról is beszélt, hogy ma az unió nem képes saját békéjét és biztonságát szavatolni, ezért szükség van az európai biztonság- és védelempolitika intézményesítésére, a magyar elnökség ennek legjobb útját az európai védelmi ipar és technológiai bázis megerősítésében látja.

A kormányfő sürgette a versenyképes európai mezőgazdaság megteremtését és elengedhetetlennek nevezte a régiók közötti fejlettségbeli különbségek csökkentését. Kifejtette: a mezőgazdaság versenyképességét a rendkívüli klimatikus körülmények, a megemelkedett költségek, a harmadik országokból érkező import és a túlzott szabályozás jelentősen lerontotta, mindez az európai gazdálkodók létbiztonságát veszélyezteti. A magyar elnökség irányt szeretne mutatni az újonnan felálló Európai Bizottságnak egy versenyképes, válságálló és gazdabarát európai mezőgazdaság megteremtése érdekében - fűzte hozzá.

Orbán Viktor azt mondta, a kohéziós politika nem jótékonyság és adomány, valójában az EU legnagyobb beruházási politikája és a belső piac kiegyensúlyozott működésének feltétele, ennek folytatása kulcsfontosságú az EU versenyképességéhez.

Beszédét úgy zárta, hogy a magyar elnökség sikeres Európai Unióban érdekelt, és a magyar elnökség sikere az egész Európai Unió sikere lesz.

Tegyük újra naggyá Európát!

- jelentette ki Orbán Viktor. (Forrás:MTI)


Ne hagyd ki!