Ennyi a román inflációs és alapkamat, ennyi a magyar
Fotó: Shutterstock

Összemértük a román és a magyar inflációt, alapkamatot

Nem változtatott a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa keddi monetáris politikai tanácskozásán az alapkamaton, amely így a január óta hatályos 7 százalékon maradt. Mutatjuk, nálunk hol áll.


Így állnak a románok

A román jegybank legutóbb január elején emelte 25 bázisponttal 7 százalékra az alapkamatot, a februári monetáris tanácskozás volt az első, 11 kamatemelési döntés után, amikor az igazgató tanács nem növelte tovább az irányadó kamatot. Az alapkamatemelési sorozat a történelmi mélypontnak számító 1,75 százalékról indult 2021 novemberében.

A keddi döntés indoklásában a BNR megállapította, hogy az éves infláció 2023 februárig - a várakozásnak megfelelően - 15,52 százalékra csökkent a decemberi 16,37 százalékról. A román jegybank arra számít, hogy a következő hónapokban gyorsabb ütemben mérséklődik a fogyasztóiár-index, az energiaár-korlátozó és árkompenzációs intézkedések hatására.

Így állunk mi

Nem változtatott a jegybanki alapkamat tavaly szeptember óta érvényes 13 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa múlt keddi kamatmeghatározó ülésén. A testület ezen túlmenően 18 százalékon tartotta az egynapos betéti kamatszintet. A februári inflációs adat 25,4 százalék volt.


Ne hagyd ki!