A paksi atomerőmű a rávolból
Fotó: Shutterstock

Süli János nélkül folytatódik Paks II építése

Süli János lemondott államtitkári posztjáról, ez áll a Magyar Közlönyben. Megbízatása a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál szeptember 5-i hatállyal, vagyis hétfőn szűnt meg.



Süli az előző kormányban a paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter volt, az aktuális kormányban Szijjártó Péter vette maga mellé, feladata továbbra is a paksi bővítéshez kapcsolódott. Paks II azonban most már elsődlegesen a külügyminiszter felelőssége, aki többször is elmondta, elégedetelen a projekt megavalósulásának tempójával.
Szijjártó az utóbbi időben tette is a dolgát, rendszeresen nyilatkozoott az elért eredményekről, például arról, hogy Paks II augusztus 25-én megkapta a létesítési engedélyt az Országos Atomenergia Hivataltól, bár a beruházás megvalósításáhozt még további engedélyekre is szükség van.


A kormány.hu-n elérhető életrajza szerint Süli János 1980-ban szerzett dioplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Villamos Mérnöki Karán, és mint az adatokból látszik, szakmai életútja szorosan összekapcsolódik az energiaiparral.

  • 2017 a paksi atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter
  • 2014–2017 Paks város polgármestere
  • 2011–2014 ügyvezető, EMI–DUNA Energetikai Mérnöki Iroda Kft.
  • 2010–2011 vezérigazgató-helyettes, Paksi Atomerőmű Zrt.
  • 2009–2010 vezérigazgató, Paksi Atomerőmű Zrt.
  • 2005-2009 üzemviteli igazgató, Paksi Atomerőmű Zrt.
  • 2004-2005 műszaki igazgató, Paksi Atomerőmű Rt.
  • 2001-2004 főosztályvezető (Üzemviteli Igazgatóságon az Üzemviteli Főosztály vezetése, a Reaktor Osztály, a Turbina Osztály, a Külső Technológiai Osztály, az Irányítástechnikai Üzemviteli Osztály és a Villamos Üzemviteli Osztály munkájának irányítása), Paksi Atomerőmű Zrt.
  • 2000-2001 osztályvezető (a Villamos és Irányítástechnikai Üzemviteli Osztály vezetése), Paksi Atomerőmű Rt.
  • 1986-2000 osztályvezető (a Villamos Igazgatóságon, Üzemviteli Igazgatóságon a Villamos Üzemviteli Osztály vezetése), Paksi Atomerőmű Vállalat
  • 1985-1986 üzembe helyező csoportvezető, Paksi Atomerőmű Vállalat
  • 1980-1985 üzembe helyező mérnök, Erőmű Beruházási Vállalat

Ne hagyd ki!