Ukrán zászló egy harckocsi mögött, Ukrajna háborús kötvényekből támogatná a sereget
Fotó: Shutterstock

Ukrajna háborús kötvényeket bocsát ki, kell a pénz

Az új kötvényeket vállalatok, külföldi befektetők és a polgárok is megvásárolhatják-írja a BBC.


Vészhelyzeti intézkedés

Az ukrán kormány március elsején háborús kötvényeket bocsátott ki, hogy új forrásokhoz jusson, amelyekből a hadsereget finanszírozná.

A pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint egy éves futamidejű kötvényekről van szó, melyek névértéke darabonként 1000 ukrán hrivnya (11 ezer forint), a befektetőknek kínált kamat pedig "az aukción kerül meghatározásra".

Az Orosz Föderáció katonai agressziójának idején a Pénzügyminisztérium lehetőséget kínál a lakosságnak, a vállalatoknak és a külföldi befektetőknek, hogy támogassák Ukrajna költségvetését azáltal, hogy állami katonai kötvényekbe fektetnek

-olvasható a minisztérium hivatalos Twitter-fiókján, ahol azt is megerősítették, hogy a befolyt összegeket a katonaság támogatására fogják fordítani.

A minisztérium bejelentése azzal egy időben érkezett, hogy

  • a rubel értéke 30 százalékkal csökkent a dollárhoz viszonyítva,
  • Oroszország nemzetközi kötvényeinek értéke erőteljesen bezuhant,
  • az ukrán kötvényhozamok pedig meredeken megugrottak

a háború és a nemzetközi szankciók hatására. Utóbbiakról bővebben is írtunk ITT, ITT és ITT.

A befektetők aggodalmukat fejezték ki, hogy a háborútól sújtott ország nem tudja majd teljesíteni kötelezettségeit, de a kormány államadósság-menedzselésért felelős kormánybiztosa, Jurij Butsa nyugalomra intett, mondván, hogy mindent pontosan teljesíteni fognak.

Érdemes megjegyezni, hogy bár a minisztérium a külföldi befektetőket is invitálja az aukcióra, az ukrán jegybank korlátozásokat vezetett be, ami megnehezíti a nemzetközi érdeklődők dolgát.

Ne hagyd ki!