Ukrán zászlók lobognak álcázott tankok és katonák mögött, a háborús kötvényekből sok pénz folyt be
Fotó: Shutterstock

Forintban 93 milliárd folyt be az ukrán háborús kötvényekből

Az ukránok a kriptovaluták után a tradicionális finanszírozás lehetőségeit is megpróbálták kiaknázni, hogy plusz forrásokhoz jussanak, amelyekből támogathatják hadseregüket. Az ötlet bevált.


Régi, jól bevált 

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Ukrajna március elsején háborús kötvényeket bocsátott ki az orosz offenzíva elleni védelem finanszírozására.

A pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az érdeklődő vállalatok, lakosok és külföldi befektetők két opció közül választhattak:

  • egy éves futamidejű, 11 százalékos hozamú,
  • illetve két hónapos futamidejű, 10 százalékos hozamú kötvényekbe fektethettek be.

Az értékpapírok névértéke egységesen 1000 hrivnya, azaz nagyjából 11 ezer forint.

Az aukció idő közben lezárult, összesen valamivel több, mint 8,1 milliárd hrivnya, körülbelül 93 milliárd forint folyt be az ukrán államkasszába.

A pénzügyminisztérium hivatalos Twitter-fiókján fejtette ki, hogy az új forrásokat "az ukrán fegyveres erők szükségleteinek kielégítésére, valamint az állam háború alatti pénzügyi szükségleteinek zavartalan ellátására fordítják".

Lehetőségek

A befektetők aggodalmukat fejezték ki, hogy a háborútól sújtott ország nem tudja majd teljesíteni kötelezettségeit, de a kormány államadósság-menedzselésért felelős kormánybiztosa, Jurij Butsa nyugalomra intett, mondván, hogy mindent pontosan teljesíteni fognak. A kormány kriptovaluta adományokat is fogad, amelyekből eddig már több mint nyolcmilliárd forintnyi gyűlt össze.

Mindezek mellett az ország jegybankja is élesített egy speciális számlát, amelyre a nemzetközi támogatásokat várja.

Butsa elmondta, Ukrajna tárgyalásokat folytat a Nemzetközi Valutaalappal és a Világbankkal a sürgősségi segítségnyújtással kapcsolatban, és további adománygyűjtési lehetőségeket, egyebek között devizakibocsátást vizsgál.

A befektetők kétségei megalapozottak, a nagylelkű felajánlások ellenére a legtöbb ukrán kötvény árfolyama a valaha volt legalacsonyabb szinten mozog, és egyre jobban elértéktelenedik a Bloomberg elemzése szerint.

Ne hagyd ki!