Egy bitcoin kriptovaluta tokenje az ukrán zászló előtt, kriptovalutákkal támogatják az ukránokat az orosz támadás alatt
Fotó: Shutterstock

6,5 milliárd forintnyi adományt gyűjtöttek Ukrajnának a kriptósok

Az Elliptic blokklánc elemző vállalat adatai szerint néhány nap alatt több mint 19,8 millió dollár, azaz nagyjából 6,5 milliárd forint értékű kriptovaluta adomány folyt be az ukrán kormányhoz és civil szervezetekhez.


Új módszerek

A bitcoinhoz és az etherhez hasonló kriptovaluták a közösségi finanszírozás meghatározó eszközeivé váltak az elmúlt években. Lehetővé teszik a gyors, nemzetközi adományozást, hiszen segítségükkel megkerülhetők azok a pénzintézeteket, amelyek esetleg blokkolnák a kifizetéseket a célcsoportoknak.

Erre építve Ukrajna hivatalos Twitter-fiókján szombaton megjelent egy bejegyzés, amelyben a támadás alatt álló ország kormánya a kriptovaluta befektetőktől kért segítséget.

A bejegyzésben hivatalos kriptotárcák címeit tették közzé, ahová egyebek között bitcoin és ether adományokat várnak a segítőkész emberektől. Nem kellett sokáig várni, a kriptoközösség tagjai hamar mozgásba lendültek.

Ez még csak a kezdet

Az Elliptic elemzése szerint pár nap leforgása alatt a kriptósok közel 20 millió dollárral támogatták az ukránokat. A blokkláncokról kinyert tranzakciós adatok szerint:

  • A kormány által közzétett kriptotárcákba 17 276 tranzakción keresztül 12,8 millió dollárnyi, azaz körülbelül 4 milliárd 224 millió forintnyi kriptovaluta folyt be
  • A tranzakciók között szerepel egy 1,86 millió dolláros és egy egymillió dolláros tétel is. Előbbi vélhetően egy NFT értékesítéséből származik, amelyet eredetileg Julian Assange, a WikiLeaks alapítójának jogi költségeire akartak fordítani.
  • Több millió dollárnyi kriptovalutával támogatták a Come Back Alive civil szervezetet is, melynek adománygyűjtési kezdeményezését a Patreon korábban letiltotta. Erről bővebben EBBEN A CIKKÜNKBEN írtunk.
  • Az adományok túlnyomó többsége bitcoinban és etherben érkezik, de dollárhoz kötött stablecoinokkal és NFT-kkel is támogatják az országot.

Lehetőségek, csapdák

Az Elliptic megjegyzi, a napokban több, független kampányt is indítottak Ukrajna védelmében. Ilyen például a UkraineDAO, amely a Come Back Alive-nak gyűjt adományokat. A DAO, azaz a Decentralized Autonomous Organization nem központosított, önműködő vállalati szervezet, amelyet általában speciális céllal hoznak létre. Az okos szerződések révén bárkit bevehetnek a cégbe, a szervezeten belüli tranzakciókat, így a kifizetéseket, jutalmakat pedig csak virtuális fizetőeszközökkel, egyebek között DAO tokenekkel bonyolítják le. Olyasmi, mint egy internetes közösség egy közös, megosztott bankszámlával.

Február 24-én egy ethereum-alapú kriptoprojektet is létrehoztak Help Ukraine ($HUKR) néven, amelynek segítségével a Support Ukrainian Sovereignty szervezetet lehet támogatni, amely különböző civil szervezetek között osztja szét a befolyt összegeket. Rendelkezésre álló adatok szerint eddig nagyjából 93 millió forintnyi kriptovalutát gyűjtöttek.

Az Elliptic figyelmeztet, hogy már számos csalót is azonosítottak, akik hiéna módjára próbálnak nyerészkedni. Szakértők azt javasolják, csak hitelesített szervezeteknek utaljunk pénzt.

Ne hagyd ki!