A nyugdíjba készülők nincsenek tisztában a valósággal
Fotó: Shutterstock

Megmondták a magyarok, mekkora nyugdíjat szeretnének, sokkoló

Borús képet fest a hazai nyugdíjasok helyzetéről és a nyugdíjba készülők várakozásairól a Napi.hu megbízásából készített Pulzus kutatás. Mintha a válaszadók figyelmét elkerülte volna a valóság.


A magyar átlagnyugdíj jelenleg 161 ezer forint, ami a most júliusi pótlólagos emeléssel 167 ezer forintra emelkedik, egyösszegben pedig hétszer 6000, vagyis 42 ezer forint érkezik az ellátásra jogosultaknak. A mostani 3,9 százalékos és a januári 5 százalékos emeléssel még mindig akkora összegről van szó, ami eltörpül a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt áprilisi 337 500 forintos átlagbér és 275 300 forintos mediánbér mellett.

A napi.hu megrendelésére készített reprezentatív kutatás eredménye szerint a magyarok mindössze 1 százaléka mondja azt, hogy ha holnap kezdené a nyugdíjas éveit, akkor kevesebb mint 150 ezer forint elegendő lenne a megélhetéshez, és 21 százalékuk elégedne meg 150 és 250 ezer forint közötti összeggel.

A relatív többség, 39 százalék 251 és 300 ezer forint közötti összeget tartana elfogadhatónak, 23 százalék pedig 351 és 450 ezer forint közötti összeggel lenne elégedett. 16 százalék igényelne ennél is többet.

Két éve, egy hasonló kutatásban a válaszadók 6 százaléka érte be 150 ezer forintnál kevesebbel, 43 százalék 150 és 250 ezer, 32 százalék 250 és 350 ezer, 12 százalék pedig 350 és 450 ezerrel. Ennél több pénzre 7 százalék tartott volna igényt. Jól látható, hogy az elvárások az áremelkedések miatt megugrottak, méghozzá a nyugdíjemelkedés tempóját jelentősen meghaladó ütemben.

Ne hagyd ki!