Caslódott nyugdíjas
Fotó: Shutterstock

Keveslik a nyugdíjasok a nyugdíjemelést

Idén összesen 13,4 százalékkal emelkedik az időskori ellátások összege a januári és júliusi kiegészítéssel együtt úgy, hogy csak augusztusban 15,5 százalékkal nőttek az árak, és az infláció az év végére meghaladhatja a 20 százalékot.


Elégedetlenek a nyugdíjas szervezetek a nyugdíjkiegészítés mértékével, attól tartanak, hogy az idősek jelentős részének tovább romlik az életminősége – mondta a Népszavának a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának soros elnöke. Arra reagált így Hegyesiné Orsós Éva, hogy a Magyar Közlönyben megjelent a nyugellátások és egyes más ellátások 2022. november havi kiegészítő emeléséről, illetve a nyugdíjprémiumról szóló kormányrendelet. E szerint november elsejétől (2022. január 1-i visszamenőleges hatállyal) 4,5 százalékkal nő az ellátások összege. A nyugdíjprémiumot pedig a 4 százalékos GDP növekedéshez igazította a kormány, így annak maximális összege legfeljebb 10 ezer forint lesz.

Mindez azt jelenti, hogy ezzel idén összesen 13,4 százalékkal emelkedik az időskori ellátások összege, a januári és júliusi kiegészítéssel együtt. Csakhogy a Központi Statisztikai Hivatal szerint is augusztusban már 15,6 százalékos volt az árak változása, az Eurostat pedig ugyanerre a hónapra 18,6 százalékot mért az egy évvel korábbi adathoz képest. Ráadásul a pénzromlás tovább gyorsul.


A kiegészítő novemberi nyugdíjemelés mértéke, azaz 4,5% elkeserítően alacsony, mert így a nyugdíjak értéke 2022-ben összesen a januári 5%, a júliusi 3,9% és a novemberi 4,5% alapján mindössze 13,4%-kal nő idén, ami a téli hónapokban akár 20%-ot meghaladó inflációhoz és a már jelenleg is 30% fölötti élelmiszer-inflációhoz képest megdöbbentően alacsony szám, írta a nyugdíjguru.hu. Ráadásul semmi sem utal arra, hogy ezt a korrekciót újabb követhetné még az idén, és arra sem utal semmi, miként segítene a kormányzat a legszegényebb 350 ezer nyugdíjason.


Ne hagyd ki!