Nyugdíjas pár számolgatja, mennyi plusz pénz jön novemberben
Fotó:Shutterstock

Novemberben kétszer kapnak pluszpénzt a nyugdíjasok, segítünk a számolgatásban (frissítve)

A tervezettnél magasabb infláció miatt novemberben megemelik a nyugdíjakat, illetve jön a gazdaság dinamikus bővülése miatt járó nyugdíjprémium. Mutatjuk, hogy mi mennyi.


Hogyan is számolják a nyugdíjemelést?

A nyugdíjak minden januárban az infláció előző évben megbecsült mértékével növekednek, ha azonban a pénzromlás év közben végül erőteljesebb a tervezettnél, nyugdíj-kiegészítés jár. A különbözet januárig visszamenőleg illeti meg a jogosultakat. 2021 elején három százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, tavaly ugyanis arra lehetett számítani, hogy ekkora lesz idén az infláció. Tavasszal már egyértelműen látszott, hogy ennél valamivel nagyobb, 3,6 százalék körüli a pénzromlás. Ha a kormány tartotta volna magát a korábbi gyakorlathoz, akkor novemberben fizette volna ki a különbözetet. A járvány miatt azonban úgy döntött, hogy a 0,6 százalékos emelést már júniusban folyósítja. Ez meg is történt.

Ha az éves infláció 3,6 százaléknál is nagyobb lesz (márpedig a friss adatok alapján ez biztosnak látszik), akkor a hagyományos, törvényben rögzített menetrend lép életbe, vagyis jön a novemberi nyugdíjemelés. Két, egymást követő évközi nyugdíjemelésre egyébként még nem volt példa. Ha pedig a gazdasági növekedés éves mértéke meghaladja a 3,5 százalékot, nyugdíjprémium is jár az ellátásra jogosultaknak. Mutatjuk, hogy az micsoda és mennyi.

Ennyi lehet a nyugdíjprémium

A kormányfő a közrádiónak azt mondta még augusztusban, hogy jelenleg 50-56 ezer forintos egyszerinyugdíjprémiumot lát valószínűnek, de az az összeg akár ennél jóval magasabb is lehet.

A nyugdíjprémium mértéke attól függ, hogy a GDP éves növekedése mennyivel haladja meg a 3,5 százalékos, úgynevezett törvényi növekedési küszöbértéket. A nyugdíjprémium számításakor a novemberi nyugellátás egynegyedét, de legfeljebb 20 ezer forintot kell megszorozni a tényleges GDP-növekedés és a 3,5%-os törvényi növekedési küszöbérték különbségével. A különbség, vagyis a szorzó maximum 4 lehet. Ezt az összeget kaphatja majd minden olyan jogosult, akinek a novemberi ellátása legalább 80 ezer forint vagy annál több. Akinek a novemberi ellátása nem éri majd el a 80 ezer forintot, az arányosan kisebb összegre számíthat. Egy példa: Ha az éves GDP növekedés 6%-lesz, a prémium összege 20 000 x 2,5, vagyis 50 000 forint lesz.

A nyugdíjprémium egyszeri juttatás, így az összege – a nyugdíjemeléstől eltérően – nem épül be a nyugellátás vagy az egyéb, egyszeri juttatásra feljogosított ellátások összegébe.

A kormányfő abban is bízik, hogy meglesz az 5,5 %-os éves GDP növekedés, ez a feltétele annak, hogy családok visszakapják az szja-t. Minden előrejelzés arra utal, hogy meglesz.

A nyugdíjasok tehát novemberben kétszer is számíthatnak plusz pénzre, emelésre, valamint egyszeri prémiumra.

Frissítés


Friss cikkünkben három, a nyugdíjguru.hu által ismertette példán keresztül mutatjuk be, hogy milyen ütemezésben érkezik a pluszpénz. A szakportál azt is hozzáteszi, az éves egyösszegű emelési különbözet végleges százalékos mértékét, továbbá az emelési korrekcióra jogosultak körét a jövő hónapban, 2021. októberében kiadandó kormányrendelet tartalmazza majd. Akkor mi is visszatérünk a témára.

Ne hagyd ki!