A nyugdíjasok is örülhetnek a kilövő gazdaságnak
Fotó:123RF

Ha így hasít a GDP, a nyugdíjasok 80 ezres prémiumot kaphatnak novemberben

A hazai gazdaság 2021. második negyedévében a megelőző év azonos időszakához képest 17,9 százalékkal növekedett. Ez kifejezetten jó hír a nyugdíjasoknak, hiszen a nyugdíjprémium mértéke attól függ, hogy a GDP éves növekedése mennyivel haladja meg a 3,5 százalékot.


Így számol a nyugdíjguru

Az évközben módosított költségvetési törvény szerint 2021-ben a GDP tervezett növekedése 4,3%. Ha ez az előrejelzés valósulna meg, akkor 2021. novemberében a nyugdíjprémium maximális mértéke 16 ezer forint lehetne. A nyugdíjprémium számításakor a novemberi nyugellátás egynegyedét, de legfeljebb 20 ezer forintot kell megszorozni a tényleges GDP-növekedés és a 3,5%-os törvényi növekedési küszöbérték különbségével, vagyis a törvény szerint a szorzó mértéke 0,8 lehetne. 20 000 x 0.8 = 16 000. Ezt az összeget kaphatja majd minden olyan jogosult, akinek a novemberi ellátása legalább 80 ezer forint vagy annál több. Akinek a novemberi ellátása nem éri majd el a 80 ezer forintot, az arányosan kisebb összegre számíthat.

A nyugdíjprémium egyszeri juttatás, így az összege – a nyugdíjemeléstől eltérően – nem épül be a nyugellátás vagy az egyéb, egyszeri juttatásra feljogosított ellátások összegébe

- emlékeztet a nyugdíjguru.hu

Ha megugrik a GDP, megugrik a nyugdíjprémium

A szakértőket is pozitívan meglepő friss adat alapján az egész éves GDP növekedésre vonatkozó előrejelzések is fölfelé módosultak, a gazdaság idei növekedése elérheti akár a 8 százalékot is.

A nyugdíjprémium maximuma 8 százalékos GDP-növekedés esetén 80 ezer forint lehet mindazoknak, akiknek a nyugdíja legalább 80 ezer forint, mivel a nyugdíjprémium számításakor a novemberi nyugellátás egynegyedét, de legfeljebb 20 ezer forintot kell megszorozni a tényleges GDP-növekedés és a 3,5%-os törvényi növekedési küszöbérték különbségével, de legfeljebb 4-gyel, vagyis a törvény szerint a szorzó mértéke a maximális 4 lehetne. 20 000 x 4 = 80 000. További részleteket a törvényi szabályozásról ITT találsz.


Ne hagyd ki!