Fekete kötött pulcsis lány alszik egy buszon egy piros-kék-fehér mintás széken az ablaknál
Fotó: Shutterstock

Szoktál szundikálni a buszon? Nagy üzlet van benne

Igazán különleges utazási csomagot vezetett be egy hongkongi buszvállalat: cirka 17 ezer forintért bárkit elszállítanak az álmok földjére.


Pihentető 

Ismerős az érzés, amikor az otthonodban egész egyszerűen nem tudsz egy jót aludni, viszont munkába menet a buszon zötykölődve komoly erőfeszítést igényel, hogy ne aludj be? Nem vagy egyedül, rengeteg hongkongi lakos hasonló cipőben jár.

Egy buszos túrákat szervező vállalat arra lett figyelmes, hogy az utasok egyre gyakrabban füldugókkal és alvási maszkokkal érkeznek a városnézésekre. Mint kiderült, Hongkong nevezetességei a lekevésbé sem érdeklik őket, csupán azért jelentkeznek az utazásokra, mert szeretnének egy jót aludni.

A vállalat meglátta az üzleti lehetőséget a jelenségben, és elindított egy projektet kifejezetten az álomszuszékokra szabva.

Piaci rés?

A „buszos utazás a semmibe” nevű csomagban az érdeklődők egy ötórás, nagyjából 83 kilométeres „kiránduláson” vehetnek részt, amelyet kifejezetten úgy alakítottak ki, hogy semmi ne zavarja meg az utasok nyugalmát. A jegyek 99 hongkongi dollárról (4143 forint) indulnak, viszont az emeletes busz kényelmesebb helyeiért már 399 hongkongi dollárt (16700 forint) kell kicsengetni.

Frankie Chow, az Ulu Travel elnöke és a formabontó csomag kitalálója elmondta, hogy a gyakori megállások és elindulások elkerülése érdekében direkt olyan útvonalat választottak, ahol kevés közlekedési lámpa található.

Chow két utascsoportot próbál kiszolgálni: azokat, akik álmatlansággal küzdenek, és egy csendes helyen akarnak szunyókálni, és azokat, akik az utazási korlátozások ellenére szeretnék megtekinteni Hongkong látnivalóit. Hongkong a Zéró-COVID politikát követi, és továbbra is a világ egyik legszigorúbban ellenőrzött területe, ami megnehezíti a be- és kiutazást.

A békével, a csenddel és az „én idővel” való kereskedelem nem újkeletű gondolat. Dél-Koreában például léteznek kávézók, ahol kifejezetten olyan embereket látnak vendégül, akik egyedül, csendesen, magukba merülve szeretnének elfogyasztani egy csésze kávét. 2015 óta Japánban is kifejezetten népszerűnek számítanak a csendes kávézók, ahová rendszerint özönlenek az emberek, hogy végre egy kicsit egyedül lehessenek. Ironikus, de működik.

Ne hagyd ki!