Polgári Airbus helikopterek a levegőben
Fotó: airbus.com

Nyáron már termel a gyulai Airbus-gyár – Ilyen helikoptereket láthat el

Jövő júliusban kezdi meg a termelést a gyulai Airbus-gyár, ahol a repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyártanak majd precíziós alkatrészeket.


Nem terveznek toborzást Romániában

Jövő júliusban indul a termelés a gyulai Airbus-gyárban, amely teljes kapacitással valószínűleg csak 4-5 év múlva fog működni - mondta az Airbus Helicopters Hungary Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Andreas Stöckle elmondta, szerződés szerint 2022. július 17-én el kell kezdeniük a termelést, először tíz gépen, amihez körülbelül 15 szakképzett munkásra lesz szükségük. Felvettek már 25 mérnököt, akiknek a szakirányú továbbképzése is befejeződött, ők jelenleg egy békéscsabai bérelt irodában dolgoznak, amíg a gyár várhatóan jövő tavaszra elkészül Gyulán.

Újabb gépek majd jövő szeptemberben, harmadik körben pedig 2023 elején érkeznek, így felfutó rendszerben, várhatóan 4-5 év alatt érik el a teljes kapacitást, akkorra 200-250 munkavállalót terveznek alkalmazni.

A cégvezető elmondta: magyar munkavállalókban gondolkoznak, akikkel "eddig nincsenek rossz tapasztalataik". Hozzátette, hogy nem terveznek toborzó kampányokat indítani Romániában.

Polg\u00e1ri Airbus helikopterek a c\u00e9g megalap\u00edt\u00e1s\u00e1nak 50. \u00e9vfordul\u00f3j\u00e1n tartott \u00fcnneps\u00e9gen 2019-ben

Polgári Airbus helikopterek a cég megalapításának 50. évfordulóján tartott ünnepségen 2019-ben

Fotó: airbus.com

Piacvezető a polgári helikopterek piacán 

Andreas Stöckle kifejtette, a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) Trefort Ágoston Technikum és Szakképző Iskolában - ahol pénteken éppen nyílt napot tartottak a leendő diákoknak - hamarosan létrejövő Airbus Légi- és Gépipari Képző Központból, "az akadémiáról" folyamatosan kerülnek majd ki azok a munkavállalók, akiket alkalmazni tudnak.

Korábbi közlés szerint a központ közel 2,2 milliárd forintból jön létre, ennek felét gépek és eszközök beszerzésére fordítják. A központ képzései 3-6 hónaposak lesznek, így "nyárra már kijöhet az első végzett csoport", akik akár el is kezdhetik a munkát a jelenleg is épülő Airbus-gyárban.

Az Airbus piacvezető a polgári helikopterek gyártása terén, 2020-ban a piac 48 százaléka volt az övék.

Jelenleg világszerte nyolc országban van telephelyük, a kilencedik lesz a gyulai, ahol a repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyártanak majd precíziós alkatrészeket.

Szeptember közepén írtunk arról, hogy megkezdődött a Magyar Honvédség legújabb helikoptereinek gyártása. Az Airbus tizenhat darab H225M típusú, közepes méretű katonai szállító helikoptert gyárt a honvédség számára. A helikopterek fotóit itt tekintheti meg.

Polg\u00e1ri Airbus helikopterek a c\u00e9g megalap\u00edt\u00e1s\u00e1nak 50. \u00e9vfordul\u00f3j\u00e1n tartott \u00fcnneps\u00e9gen 2019-ben

Polgári Airbus helikopterek a cég megalapításának 50. évfordulóján tartott ünnepségen 2019-ben

Fotó: airbus.com


Ne hagyd ki!