Megmondjuk, hogy mi történhetett velük!
Fotó: Shutterstock

Eltűnt a kedvenc ásványvized a boltokból? Ez lehet az oka

Két ismert hazai ásványvíz, a Balfi és a Visegrádi is eltűnt az üzletekből. Pletykák vannak csak, mi történhetett a termékekkel, illetve azok gyártójával. Többen keresték az ügyben az érintett céget a napokban, de nem kaptak választ.


Két ásványvíz tűnt el az üzletek polcairól

Csupán elvétve találni még a kisebb hazai boltokban Visegrádi és Balfi ásványvizeket, a nagyobb üzletek kínálatából jellemzően eltűntek a termékek, akárcsak az online shopokból. A Balfi eltűnéséről már januárban írt a sajtó. Akkor arról lehetett olvasni, hogy a Sopron melletti balfi üzemben áll a termelés, nyomuk sem volt akkor az embereknek a telepen – írja a telex.hu.

A két ásványvíz egyébként a Pet-Pack Kft-hez tartozik. Ezeken kívül még a Csányon gyártott Pannon-Aqua víz volt köthető az említett céghez, azt azonban néhány hónappal ezelőtt megvette a Fonte Viva Kft, amely mögött a Mol áll.

Ez történhetett a céggel

APet-Pack az elmúlt időszakban nem lehetett a legjobb bőrben a nyilvános pénzügyi beszámolói alapján. A koronavírus-járványt megelőző években ugyan rendre 4 milliárd forint felett voltak az éves árbevételei, de akkoriban sem voltak jók a mutatói. A 2016-2020-as időszakot rendre 200-400 millió közötti veszteséggel zárta. A pandémia alatt ráadásul jelentősen csökkentek a bevételei, így a tavalyi évben 7,8 milliárdos mínuszt hozott össze.

A ciprusi, magyar és svájci cégek tulajdonában álló vállalat adósságállománya több milliárd forintra rúg, ezért végrehajtás indult ellenük.

Iparági pletykák

A Telex próbálta elérni a Pet-Packot, de a portáljukon feltűntetett telefonszámon ki sem csörgött a hívás, valamint az e-mail címükre küldött levélre sem reagáltak.

Ehhez hasonló tapasztalatokról számolt be a Magyar Ásványvíz, Gyümölcsé és Üdítőital Szövetség is. A sajtóhoz hasonlóan ők sem tudtak sokat a két ásványvíz eltűnésének hátteréről, valamint a megkeresésükre sem válaszolt a cég.

A hazai nagyobb ásványvízgyártók is csak pletykákat hallottak a Pet-Pack-ról. A meg nem erősített információik arról szólnak, hogy új tulajdonosok tűntek fel a vállalat háza táján, és szóba került, hogy a kiemelkedően forgalmas nyári szezonra ismét beindítják a termelést, erre azonban egyelőre semmi jel nem mutat.

Ne hagyd ki!