Pedig nagy riválisok a techcégek
Fotó: Shutterstock

Google Chrome felhasználóknak kedveskedik a Microsoft

Korábban a Microsoft Edge böngészővel volt használható a Bing mesterséges intelligencián alapuló chatbotja. Azonban bejelentették a fejlesztők, elérhetővé teszik a rivális Google Chrome-ban is.


Már a Google Chrome-ban is elérhető a Bing chatbot kliense

Egyre több felhasználónak engedélyezték a hozzáférést a Microsoft Bing mesterséges intelligencián alapuló chatbot klienséhez a világ legnépszerűbb webböngészőjének számító Chrome-on az utóbbi napokban. Sőt, egy blogbejegyzésben a redmondiak megerősítették, hogy a Bing Chat mellett a Bing Chat Enterprise is elérhetővé vált a Google böngészőjében a windows-os, a mac-es és a linuxos felhasználóknak – szúrta ki a Neowin.

Meglepő lehet, hogy rivális rendszerekben is elérhetővé tették a programot a fejlesztők. Feltehetően a Microsoft úgy véli, így sokkal többen fogják alkalmazni. Olyanok is, akik korábban nem voltak hajlandók használni az Edge-t.

A Portfolio megjegyzi, a Bing Chat Enterprise például abban különbözik a chatbot hagyományos verziójától, hogy az általa összegyűjtött adatokat nem engedi kijutni a felhasználója szervereiről.

Átrendeződések a webböngészők piacán

Egyébként óriási az előnye a Chrome-nak a webböngészők piacán. Az AtlasVPN statisztikái alapján idén májusban a felhasználói bázisa a Google netes keresőjének 3,3 milliárd fő volt.

A Chrome-ot követi az Apple Safarija 1,1 milliárd felhasználóval. A program tavaly lépte át a milliárdos határt.

Mérföldkőhöz érkezett a Microsoft Edge is. A május előtti hónapokban mintegy 50 millió fővel nőtt a felhasználói bázisa, így könnyen elérheti a 300 milliót (akkor 285 millió fő volt). A növekedés legalább azzal magyarázható, hogy a böngésző jelentős fejlesztésen esett át a közelmúltban.

Az Edge után a negyedik helyen az Opera állt a felhasználóinak a száma alapján 151 milliós értékkel. A program különösen nagyot ment az elmúlt időszakban, hiszen tavaly április és idén május között 40 százalékos növekedést ért el. A szakértők az eddigi bővülést a játékosokra kihegyezett Opera GX népszerűségével magyarázzák.

Az egykoron piacvezető Mozilla Firefox 150 millió felhasználóval az ötödik volt a sorban.

A sort pedig a Samsung Internet böngészője zárjta, 135 millió felhasználóval.

Ne hagyd ki!