Nagyot emel az árain a DigiMobil
Fotó: Shutterstock

Nagyot emel az árain, zárkózik riválisaihoz a DigiMobil

Az előzetes nyilatkozatoknak megfelelően március 1-től megváltozik az egykor negyedik magyar mobilszolgáltatóként működő DigiMobil díjcsomagjainak árazása. Az áremelés helyenként meghaladja az 50 százalékot, ami azt jelenti, hogy a díjak kezdik beérni a versenytársak tarifáit, írja a hwsw.hu.



A hwsw.hu emlékeztet arra, a tulajdonos 4iG korábban úgy nyilatkozott, hogy a Digi Távközlési Kft. mobilszolgáltatása, a DigiMobil márciusig garantálja korábbi árait, amelyek a 2019-es induláshoz képest ugyan több alkalommal is emelkedtek, de a tarifák még így is a piac legkedvezőbb feltételeivel kínált konstrukciójának számítottak. Az előzetes bejelentés szerint a csomagok árazása március 1-jével újból változik, így ettől az időponttól a meglévő, határozatlan idejű szerződéssel rendelkező előfizetőknél (a DigiMobilra tavaly április közepe óta nem köt új szerződést a szolgáltató) az alábbiak szerint változnak a díjak:

  • A korábbi 1830 Ft-os havidíj helyett 2990 Ft-ot kell majd havonta fizetni (DigiMobil Plusz és Max tarifa esetében), illetve 1250 Ft helyett 1990 Ft-ot (DigiMobil Junior esetében),
  • A korábbi, 4 Ft-os percdíj minden belföldi irányban 10 Ft-ra nő.

A díjcsomagok egyéb igénybe vételi feltételei változatlanok maradnak, így a DigiMobil Plusz előfizetők 200 percnyi lebeszélhető forgalommal és 15 GB-os mobiladat-kerettel gazdálkodhatnak, míg a Max és a Junior tarifa esetében nincs lebeszélhető egyenleg, az adatkeret pedig 30 és 10 GB havonta.

Nem változik az sem, hogy a szolgáltató előfizetői belföldi roaming keretében a Vodafone Magyarország hálózatát használják, a mobilnet-kapcsolat maximális sávszélessége pedig le- és feltöltési irányban egyaránt 3 Mbps minden DigiMobil előfizetőnek.

Az előfizetőknek kiküldött tájékoztatóban ugyanakkor szerepel az is, hogy azoknak, akik a belföldi roaming szolgáltatással nincsenek megelégedve, a Vodafone Magyarország egy a meglévő konstrukciókkal egyező feltételekkel igénybe vehető egyedi díjcsomagot is elérhetővé tesz, melyre díjmentesen válthatnak a DigiMobil ügyfelek.


A március 1-jei díjemeléssel együtt is a DigiMobil tarifák a magyar mobilpiac nagy szereplőinek publikusan elérhető tarifáival összehasonlítva továbbra is a legkedvezőbb konstrukcióknak számítanak, jóllehet az olló jelentős mértékben zárult az elmúlt időszakban, olvasható a hwsw.hu cikkében.


Ne hagyd ki!