Azonban az élelmiszerek dinamikus magyar drágulása még nem állt meg
Fotó: Shutterstock

Néhány élelmiszer árában már lehagytuk a nyugatot

Az étolaj Ausztriában, a kristálycukor Belgiumban, a tej pedig Németországban is olcsóbb, mint nálunk. Pedig az élelmiszerdrágulás egy jelentős része még előttünk áll, így egyes termékek októberben is drágulhatnak.


Néhány élelmiszer nyugatabbra olcsóbb

A nyugati élelmiszerárak általában a magyar fölött vannak, azonban néhány termék beszerzése folyóáron is drágább lett hazánkban az elmúlt hónapokban, mint számos tőlünk gazdagabb országban. Például olcsóbban lehet cukrot vásárolni Belgiumban, rizst Spanyolországban vagy Franciaországban, és napraforgóolajat Ausztriában, mint idehaza – írja a Népszava.

A portál összehasonlítása irányadó, a forint-euró árfolyamváltozása miatt pillanatnyi állapotot tükröz, és egy részében akciós ár is megjelenik. Azonban az adatok rávilágíthatnak, hogy a magyaroknak is hasonló összeget kell élelmiszerre kiadniuk, mint a jóval nagyobb vásárlóerejű osztrák, német vagy francia vásárlóknak.

Például a napraforgóolaj átszámítva 1,74 euróba kerül Magyarországon, amíg Ausztriában 1,19-ért is hozzá lehet jutni. Az 1,7 százalékos UHT tejért nálunk 0,9 eurót kell fizetni, a spanyoloknál a Carrefour áruházláncban ugyanez 0,78, Németországban pedig 0,79 euró.

Nagyon rosszak a hazai mutatók

Az Eurostat adatai szerint az élelmiszerár-robbanás Magyarországon volt idén a legnagyobb az Unióban. Augusztusra az EU-ban a tavalyi év hasonló időszakhoz képest átlagosan 14 százalékos élelmiszerár-emelkedést regisztráltak, amíg Magyarországon 34 százalékos volt a drágulás. Ez a régióban is nagyos magas érték, hiszen a szomszédos országokban 15-20 százalék volt az arány.

2015-ös összevetésben is nagyon rosszak a mutatóink, hiszen 7 év alatt az Unióban a legnagyobb mértékben, átlagosan 70 százalékkal növekedtek az élelmiszerárak nálunk, amíg a második legnagyobb, 50 százalékos áremelkedést Litvániában mérték. Az adott időszakban leginkább a kenyér átlagos árszintje emelkedett Magyarországon, összesen 127 százalékkal.

Ezek az élelmiszerek drágulhatnak októbertől

Mi is írtunk róla, hogy az élelmiszerárak dinamikus emelkedésének még nincs vége.

Közel háromszorosára emelkedtek a lisztárak. Nagyon nagy mértékben nőttek az energiaárak. Nagy mértékben nőttek a bérek. Illetve nagy mértékben nőttek a logisztikai költségek. Információink szerint a lisztárnövekedés még nem állt meg, hiszen októberben is egy lisztáremelést terveznek a malomipari vállalatok

- nyilatkozta Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke.

Ha októberben ismét drágul a liszt, később újabb emelkedésre lehet számítani például a kenyér, a sütemények és egyéb pékáruk árában. Emellett kisebb mértékben a panírozott termékek árszintje is növekedhet.

Ne hagyd ki!