Az letünket féltjük, de inkább a lakásunkat biztosítjuk
Fotó: Shutterstock

Az életünket féltjük, de inkább a vagyonunkat biztosítjuk

A hazai felnőtt lakosság leginkább az életét, az egészségét félti és az anyagi biztonság, függetlenség megteremtését is azért tartja kiemelten fontosnak, hogy kezelni tudja a váratlan helyzeteket, ugyanakkor a Groupama Biztosító megbízásából készült országos reprezentatív kutatás eredményei azt mutatják, hogy a felkészülésben komoly hiányosságok vannak.


A Groupama Biztosító a kutatás megrendelésével arra kereste a választ, hogy a hazai lakosság hogyan tekint az öngondoskodásra, milyen félelmek, veszélyek miatt érzi fontosnak a pénzügyi biztonság megteremtését és hol tart ebben a folyamatban. Az eredmények elgondolkodtatóak.

Az öngondoskodás szerepét a felkészülésben az idős korra minden második válaszadó kiemelten kezeli, a lelki és testi egészség megőrzése, a fizikai jóllét biztosításnak szándéka inkább a fiatalabb korosztályok képviselőire jellemző. A legelső helyen azonban az anyagi biztonság megteremtését említették, a váratlan helyzetekre.

A kutatók rákérdeztek, hogy milyen váratlan eseményektől tartanak leginkább az emberek, és bár a résztvevők sok dolgot említettek – egy újabb járvány kitörésétől a munkanélküliségig – az első helyeken olyan események szerepelnek, melyek a személyüket, egészségüket érintik: haláleset, betegség, baleset. A válaszokból az is kiderül, hogy a többség nem áll készen pénzügyileg ezeknek a helyzeteknek a kezelésére, megoldására.

A váratlan helyzetekre biztonságot nyújtó pénzügyi megoldása csak keveseknek van

A megkérdezettek szerint átlagosan 22 hónapnyi tartalékra lenne szükségük a biztonságérzethez, viszont mindössze 42 százalékuk rendelkezik megtakarítással, amelynek összege a válaszadók felénél kevesebb, mint fél évre elegendő, ráadásul attól is sokan tartanak (a kutatásban részt vevők 80 százaléka), hogy az elkövetkező időszakban csökkennek a tartalékaik.

Ha van is megtakarítás, önmagában nem elég a biztonságérzet megteremtéséhez

A pénzügyi biztonság, az anyagi függetlenség megteremtése tízből kilenc embernek fontos, 80% ugyanakkor kevesebb megtakarítással rendelkezik, mint amennyi számára biztonságot jelentene a váratlan helyzetekre. Alig egyötödük mondta azt magáról, hogy van megtakarítása és kockázati életbiztosítása is, 41 százalékuk viszont egyikkel sem rendelkezik, holott egy ilyen kondtrukció éppen azokban a váratlan helyzetekben tud anyagi támaszt jelenteni, melyeket a válaszadók az első helyeken említettek.

Az a fontos tanulság is levonható a kutatási eredményekből, hogy a többség az életét és az egészségét félti, de inkább a vagyontárgyaira, és nem önmaga védelmére köt biztosítást.


Ne hagyd ki!