Nem lesz idén olcsóbb a fagylalt mellett a kávé, a sütemény vagy a lángos sem

Alapanyaghiányról és a gyümölcspürék árának a megduplázódásáról számolt be a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke. Erdélyi Balázs szerint 350-400 forintba kerülhet az idén egy gombóc fagylalt, viszont az ország frekventáltabb területein 500 forintos árral is találkozhatunk.


Megnövekedtek a cukrászok költségei

Erdélyi Balázs arról beszélt, az InfoRádióban, hogy a kiváló minőségű fagylaltok elkészítéséhez a szaktudáson kívül számos alapanyag szükséges. Egyes összetevők - mint például a gyümölcspürék - ára azonban az elmúlt évben megduplázódott. Viszont ez csak az egyik probléma, hiszen nagyon sokszor előfordul, hogy nem is lehet elegendőt beszerezni belőlük. A hozzávalók nélkül pedig a megrendelőiket, a vásárlóikat sem tudják sok esetben kiszolgálni.

A hiány minden összetevőt érint. Volt például, amikor nem lehetett vajhoz jutni, de már a cukorral is akadtak nehézségek az idén, de az egyéb tejtermékek is említhetők. Eközben a gyümölcsök, gyümölcskészítmények és -pürék ára is elszállt, főleg azoké, amelyek külföldről, Franciaországból és Spanyolországból érkeznek fagyasztva

- tájékoztatott az Ipartestület elnöke.

A cukrászati árak is emelkednek

A szakember szerint tavaly szolidabb volt az áremelkedés a cukrászatoknál, azonban idén sokkal nagyobb lesz a drágulás. Az árak mértéke viszont üzletenként és régiónként is változhat. Olcsóbb helyeken 300-350 forintba kerülhet egy gombóc fagylalt, de egyre több helyen 400-450 forint lesz az árszint. Emellett tavaly is volt már példa 500 forintos árra, azonban csak extrém esetekben. Idén azonban egyre több helyen találkozhatunk ezzel a költséggel, különösen az ország frekventáltabb területein.

Ha minőségi fagylaltot árulnak, akkor rentábilis esetben indokolt a 350 és 450 forint közötti ár, máskülönben nem éri meg a cukrászdáknak, miután annyira drága lett minden: az alapanyagok mellett az energia és az élő munka is, aminek az igénye cseppet sem elhanyagolható egy kézműves fagylalt esetében. (…) Ahhoz, hogy életben maradjanak, működőképesek legyenek a vállalkozások, a 350 és 450 forint közötti gombócár indokolt

- vélekedett Erdélyi Balázs.

Ha néhány gombóc fagylalt nem lenne elég

A közelmúltban EBBEN a cikkünkben írtunk róla, hogy milyen költségekkel számolhat az, aki a nyaralása során beülne valahová elfogyasztani egy lángost, esetleg egy fagylaltot, egy süteményt, vagy egy kávét. A szakértői vélemények szerint egyes helyeken 1000 forint fölé emelkedhet a lángos ára a szezon elején, azonban egyéb megdöbbentő költségekről is nyilatkoztak a szakemberek.

Elég nagy különbségek tapasztalhatóak az országban, de a legtöbb olyan vendéglátóhelyen, amelyek életben is akarnak maradni, bizony kicsit mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk idén a vendégeknek. Egy szelet torta átlagára közelít már az 1000 forinthoz

– nyilatkozta néhány hete Erdélyi Balázs.

A szakember egyúttal megjegyezte azt is, hogy a benzinkutakon 6-700 forint egy cappuccino, tehát a cukrászdákban sem várható ennél olcsóbban. A drágulás oka egyébként a költségek növekedésében keresendő. Jelentősen emelkedtek például az alapanyagárak, valamint a háromszorosára nőttek az energiaárak is. Éppen ezért nagyjából 30 százalékos áremelést tartana indokoltnak a szakértő a cukrászdákban, azt azonban nem minden üzletben tudnák érvényesíteni.


The Conversation

Ne hagyd ki!