Nem nőtt meg a takarítási kedvünk a járványban

Sokan gondolhatják azt, hogy a járványban egy mosogatógépet vagy egy porszívót akár három-négyszer akkora terhelésnek is kitehettünk, a Gorenje országos kutatása azonban rácáfol erre: a felmérés szerint a résztvevők közül tízből heten a megnövekedett home office ellenére is ugyanannyit mosogattak és porszívóztak, és mindössze 6 százalék válaszolta, hogy sokkal többet, 14 százalék pedig, hogy valamivel többet járatta a gépeket a vírus második és harmadik hullámában.


Még mindig az ár a legfontosabb

Ha nem is használtuk többet a gépeket, a magyarországi háztartásokban jellemzően nincsenek túl jó állapotban az eszközök: a hűtők, fagyasztók, mosógépek és az elektromos tűzhelyek 43 százaléka nyolc évnél idősebb, ráadásul ezek a készülékek felelősek az összes fogyasztás háromnegyedéért. Ennek ellenére a válaszadók több mint felének (56 százalék) továbbra is az ár a legmeghatározóbb döntési szempont vásárláskor, mindössze 20 százalék vallotta, hogy csak olyan terméket vásárol, ami több vizet és energiát takarít meg, a kiterjesztett garancia pedig csak 6 százalék számára elengedhetetlen. Vagyis a vásárlói tudatosság erősítésében még jócskán van tennivaló.

  Ötvenezer volt a lélektani határ

Háztartásai eszközökre azért elég sokat áldoztunk, a válaszadók 24 százaléka száz- és kétszázezer forint között, 21 százalékuk ötven- és százezer között, 37 százalék pedig maximum ötvenezer forintot költött gépekre az elmúlt évben. Országos szinten az idei év első és második negyedévében tartós elektromos háztartási cikkekre több mint 77 milliárdot (8,9 százalékkal többet, mint 2020 ugyanezen időszakában), míg elektromos háztartási kisgépekre több mint 54 milliárdot (12,5 százalékkal többet, mint 2020 ugyanezen időszakában) költöttek a magyarok.

Nem tudni, mekkora lesz az év végi dömping

Simon Anikó, a Gorenje marketingigazgatója szerint a vírushelyzet mellett az európai háztartásigép-piacon uralkodó chiphiány is hatással lehet a karácsonyi dömpingre, bár kérdés az is, hogy mekkora lesz idén a vásárlási hajlandóság. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a karácsony előtti hetekben az ajándékoknak is beillő nagy- és kisgépek forgalma ilyenkor jóval magasabb, mint az év korábbi részében. A tavalyi év utolsó negyedévében például a magyar vásárlók közel 54 milliárdot, vagyis napi átlagban 147 millió forintot költöttek tartós elektromos háztartási gépekre, míg elektromos háztartási kisgépre közel 32 milliárd, azaz napi átlagban 87 millió forint ment el.


The Conversation

Ne hagyd ki!