Az Ikea sárga logója a kék üzlethelyiségének oldalán, áremelés várható a cégnél
Fotó: Shutterstock

Árat emel az Ikea, ezt rakd össze!

Az Ikea közzétette az éves pénzügyi eredményeit,egyúttal bejelentette, hogy főleg az ellátási lánc krízise miatt még idén megemeli termékei árait.



Figyelmeztetés

Annak ellenére, hogy a svéd bútoróriás termékeire rekord kereslet mutatkozott a 2021. augusztus 31-én zárult pénzügyi évben, az Ikea bevételei alulmúlták a 2020-as eredményeket. Az Ikea Group 41,9 milliárd eurós bevételről számolt be szerdán, amihez 1,7 milliárd eurós adózás előtti nyereség társult. Előbbi négy, utóbbi 16 százalékkal marad el a tavalyi, azonos időszakban elkönyvelt összegektől. A vállalat az ellátási lánc problémáival, illetve a magas szállítási, nyersanyag- és energiaárakkal indokolta a szerényebb teljesítményt.

Igen nagy kihívást jelentett az Ikea áruházak és a raktárak készleteinek feltöltése. Az ellátási lánc akadozása jelentős visszaesést eredményezett a termékek elérhetőségében, amit a mai napig sem tudtunk rendesen pótolni. Számításaink szerint ezek a piaci körülmények a 2022-es pénzügyi évben is ki fognak tartani.

-olvasható az Ikea jelentésében.

A vállalat figyelmeztetett, hogy az idei év hátralevő részében, illetve 2022-ben a megemelkedett költségek egy részét kénytelen áthárítani a viszonteladókra és a vevőkre, így drágulás várható a termékeiben.

Nehéz év előtt

Martin van Dam pénzügyi igazgató is úgy véli, hogy az említett problémák 2022-ben is jelen lesznek, arra számít, hogy a jövő év a vásárlóknak és az Ikeának is nehezebb lesz, mint az idei. A vállalat a 2020-as pénzügyi évben benyelte az összes többletköltséget, de a megfelelő működés érdekében kénytelen változtatni ezen az üzletpolitikán.

Bár nem tudunk fix árakat biztosítani a kiskereskedőknek ilyen kihívásokkal teli körülmények között, a megnövekedett költségek egy részét a 2022-es pénzügyi évben is bevállaljuk

-fogalmazott a pénzügyi vezető.

Van Dam hozzátette, az üzlettulajdonosokra bízzák, hogy áthárítják-e a költségeket a vásárlókra, és ha igen, akkor milyen mértékben.

Ne hagyd ki!