Kék ikea üzlet sárga logóval
Fotó: Shutterstock

Az energiaválság közepén lépett merészet az IKEA

Az IKEA-üzletek tulajdonosa, az Ingka Group 49 százalékos részesedést vásárol három szélerőmű projektben Svédország partjainál.


A vételár 58 millió euró (23,5 milliárd forint), az eladó pedig a megújuló energia fejlesztésekkel foglalkozó cég, az OX2.

A svéd áramfelhasználás negyede

A korai stádiumban lévő projektek közül kettő a Balti-tengeren, egy pedig az ország délnyugati partvidéke közelében található. Együttesen 9 ezer megawattos kapacitásra is képesek lehetnek – derül ki az Ingka Investments közleményéből.

Ha működni kezdenek, megvan a lehetőség arra, hogy összesen 38 Terawattórát állítsanak elő, ami

a Svédországban 2021-ben felhasznált elektromos áram több mint 25 százaléka

- tették hozzá.

Gőzerővel

Az Ingka Group máris több megújuló energiát állít elő, mint amennyit felhasznál: 2009 óta 3 milliárd eurónyi összeget fektetett szél- és naperőmű projektekbe.

Célja, hogy 2030-ra ez az összeg elérje a 6,5 milliárd eurót, egyben növelje a megújuló energiák használatát az ellátási láncokban.

575 szélturbinát, 20 napelemparkot, 935 ezer napelemet telepítettek már IKEA-üzletek és –raktárak tetejére.

Április elején írtunk arról, hogy 340 millió euró értékű napelemparkot telepít az Ingka Németországban és Spanyolországban. Ezek összteljesítménye várhatóan eléri a 440 megawattot. Az új napelemparkokat várhatóan az év végén kezdik építeni, és nagyjából hat hónapot vesz igénybe a telepítésük.

Ez nemcsak környezetvédelmi szempontból, hanem az európai energiaárak megugrása miatt is különösen hasznos projekt. Itt írtunk arról, hogy a gáz mellett már az áram ára is soha nem látott magasságba emelkedett az európai piacon.


Ne hagyd ki!