Jó hír: jóval kisebb a fadrágulás, mint az infláció

A kiugróan magas infláció, valamint a fenyőimport drágulása meglátszódhat a karácsonyfák magyarországi árán is. Viszont a hazai termelőknek kedvez a mostani helyzet, hiszen jobb áron értékesíthetik fáikat az ünnepekre.


Drágulnak a karácsonyi fenyőfák

A korábbi években megszokottól nagyobb arányban drágulhatnak idén a karácsonyfák, azonban jóval kisebb mértékben, mint amekkora emelkedést az infláció mutatott éves alapon októberben (21,1 százalékos volt): mintegy 10 százalékkal kerülhetnek többe a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete szerint.

Az áremelkedést részben az import drágulása okozza, ez pedig az árfolyamhatással és a szállítási költségek jelentős emelkedésével magyarázható az érdekképviselet szerint. A magyar termelőknek viszont kedvez az idei helyzet, hiszen végre jobb áron értékesíthetnek. Hosszú időn keresztül csak a költségeik nőttek, de az áraikat nem tudták nagyobb mértékben módosítani, ahogy más dísznövénytermesztők sem

- áll a szervezet közleményében.

Nem kicsi az iparág

Hazánkban nagyjából 3000-3500 hektár a karácsonyra szánt fenyők termőterületeinek a mérete. A nagyságuk évek óta számottevően nem változott. Az ünnepi időszakra a fák negyede külföldről érkezik, de exportálunk is belőlük. Az éves hazai faigény az ünnepekre 1,8-2 millió darab. Egyre keresettebbek idehaza a nordmann és az ezüstfenyők, viszont csökken a lucfenyő népszerűsége.

A földlabdás fenyőfák évről évre népszerűbbek, jelenleg csaknem 10 százalékkal részesednek a forgalomból. A díszkertészek azonban nem tanácsolják a földlabdás fenyő kiültetését a szabadba az ünnepi időszak végén, mert szobahőmérsékleten hamar megindulhat a nedvkeringés, így a fa gyorsan feléli a tápanyagait, és a hirtelen hideggel szemben nem lesz ellenálló. A gyökeres fenyőket ezért kicsit tovább, a fagyok elmúltáig beltéri helyiségben érdemes tárolni, március végétől kerülhetnek ki a szabadba

- tanácsolja a díszkertészetek szervezete.

Szűkös kerettel készülnek a karácsonyra a magyarok

Átlagosan 100 ezer forintot szánnak a magyarok az idei karácsonyra, amelyből mintegy 47 500 forint értékben kerülhetnek meglepetések a karácsonyfák alá. Három év alatt nagyjából 20 százalékkal, 58 százalékra csökkent azok száma, akik vásárolnak ajándékot – világít rá a Cofidis Hitelmonitor legfrissebb, a magyarok 18-69 éves korosztálya között végzett reprezentatív kutatása.

A válaszadók több mint harmad nyilatkozta, hogy kevesebb pénzből úszná meg az ünnepet, mint tavaly. Nagyjából minden ötödik magyar pedig egyáltalán készül költeni a karácsony miatt.

A magyarok 20 százaléka kényelmesen kijön a jövedelméből, míg négyötödének hiányos a családi kasszája. Ez a hiány havi szinten a többségnek mintegy 200 ezer forintot jelent, ennyi kellene még pluszban a kényelmes élethez. Az élelmiszerárak emelkedése miatt július óta átlagosan 30 ezer forinttal többet költenek a megkérdezettek konyhapénzre, és a következő hónapokban további drágulásra számítanak. Jelenleg havonta átlagosan 142 ezer forintot költenek élelmiszerre

- áll a Cofidis közleményében.

A felmérésből az is kiderül, hogy a magyarok kétharmada készül karácsonyfát állítani. Nagyjából azonos arányban vannak akik az élőt és akik a műfenyőt preferálják. A fára legtöbben 10 ezer forint körül szánnak idén. A dekorációra viszont csak a válaszadók negyede költene.

The Conversation

Ne hagyd ki!