bevásárlókocsi
Fotó: Marjan Blan/Unsplash

Ársapka vagy kötelező akciózás? Kiderült, melyiket szeretjük!

A kötelező akciózást jelenleg közel annyira támogatja a lakosság, amennyire az ársapkát elítéli. Ez a konklúzió derült ki az IDEA Intézet 2023 nyarán végzett kutatásából.


Megosztott a magyar társadalom, de a megkérdezettek majdnem fele nem támogatta már nyár közepén az ársapka meglétét – mutatható ki az Intézet felméréséből. Másfél éves tapasztalatot követően, 2023 júliusára a lakosság 81 százaléka hallott és volt tisztában az egyes élelmiszerekre alkalmazott intézmény részleteivel. Köztük pedig egyértelműen többen voltak azok, akik kifejezték nemtetszésüket: 46 százalék szerint az ország gazdasági helyzete szempontjából inkább rossz, vagy kifejezetten rossz döntés volt az árstop.

Ez is érdekelhet: Nem egyszerű a bevásárlás, szenvednek a multik a kötelező akciókkal

Fotó: Shutterstock

Pozitív véleményt mindössze – kicsivel több mint a megkérdezettek egynegyede – 26 százalék alkotott: 14 százalék szerint többnyire jó, 12 százalék szerint kifejezetten jó döntés volt bevezetni ezeket egyes termékekre. A Népszavában közölt cikk diagramjából az is kivehető, hogy szintén 26 százalékot alkotott az a csoport, aki nem tudta eldönteni, hogy a rendelkezés jó vagy éppen rossz hatással volt-e a társadalom helyzetére.

Ezt is olvasd el! Itt a kötelező akciózás eredménye, olcsóbbak az élelmiszerek

A kormány láthatólag érzékelte a helyzetet és a népszerűtlenné vált intézkedését 2023 augusztus első napjával meg is szüntette, amellyel akkor már a felnőtt népesség 52 százaléka egyet is értett. A társadalom érdekes megítélése viszont ezután jött, hiszen az épp hatályban lévő kötelező akciózás létjogosultságát a felmérés szerint jelenleg közel hasonló, 47 százalékos támogatottság alapozza meg.

Ne hagyd ki!