Mától kötelesek akciózni az élelmiszerláncok
Fotó: Shutterstock

Mától kötelesek akciózni a boltok, ezek a szabályok

Az élelmiszerüzletekben 20 termékkategóriában számíthatnak a vásárlók árleszállításokra - erősítette meg közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.


A miniszter megerősítette: akormány célja, hogy év végére egy számjegyűre csökkentse az inflációt. A már bevezetett intézkedések működnek, így az infláció tetőzött és csökkenésnek indult. A kötelező akciózás, valamint a júliusban induló online árfigyelő rendszer pedig az árak mérséklésén, a verseny fokozásán keresztül ahhoz fog jelentősen hozzájárulni, hogy az infláció csökkenése az év hátralevő részében drasztikusabbá váljon, olvasható a közleményben.

A vásárlók szempontjából ugyanakkor az a legfontosabb, hogy minden héten a rendelkezésükre áll egy olyan 20 termékből álló akciós árú élelmiszerkosár az adott boltokban, amelyet az előző hónaphoz képest sokkal olcsóbban vásárolhatnak meg.

A most életbe lépő szabályozás az egymilliárd forint fölötti árbevétellel rendelkező kereskedőkre vonatkozik, amelyeknek 20 termékkategória estében kell hetente kötelező akciót hirdetniük. Ilyen termékkategória például a baromfihús, a tej, a tejföl és helyettesítői, ilyen a sajt, a kenyér, a péksütemények, a száraztészta, a rizs és egyéb ceráliák, a friss gyümölcs, valamint a friss zöldség.

Az érintett üzletekben valamennyi kijelölt termékkategóriából egy-egy szabadon választott terméket szükséges a kötelező akciózást megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árnál legalább 10 százalékkal kedvezőbb áron értékesíteniük. Az érintett kereskedők az elmúlt időszakban megtették a szükséges előkészületeket, felkészülten várták az indulást. A kormány mindenkit arra biztat, hogy éljen az intézkedés által elérhető kedvezményekkel. Az akciózott termékekről a kereskedők kötelesek tájékoztatni a vásárlókat, a fogyasztóvédelmi hatóság pedig ellenőrizni fogja a végrehajtást - zárta közleményét Nagy Márton.


Ne hagyd ki!