Vége az ügyfélfogó kampánynak, léptek a biztosítók
Fotó: Shutterstock

Vége az ügyfélfogó kampánynak, léptek a biztosítók

Májusban átlagosan 49 700 forint volt a megkötött lakásbiztosítások éves átlagdíja, ami 14 százalékkal haladja meg a márciusi lakásbiztosítási kampányban közvetített szerződések átlagos díjszintjét, és gyakorlatilag megegyezik az előző év első felében tapasztalt értékkel - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő.


A biztosításközvetítő felidézte, hogy a lakásbiztosítási kampányban összesen 285 ezer új szerződés született, emellett 176 ezer korábbi szerződést átdolgoztak, ez a mintegy 3,3 milliónyi hazai lakásbiztosítási állománynak közel 14 százalékát teszi ki. Az Insura.hu 4500 online biztosítási szerződéssel rendelkező bevonásával végzett saját felmérése szerint a kampányban az ügyfelek 62 százaléka spórolni akart a váltással. Szempont volt az azonos díjon vásárolható magasabb szintű védelem vagy jelenlegi igények alapján teljesen testre szabható lakásbiztosítás is. Az ajándékok és egyéb kedvezmények csak 3 százalék esetében jelentettek motivációt a biztosításváltásnál.

A lakástulajdonosok többsége nem élt a lakásbiztosítási kampány által nyújtott lehetőséggel. A beérkező válaszok szerint 27 százalékuk nem találkozott olyan ajánlattal, amelyre szívesen váltott volna, 25 százalékuk pedig nem tartotta olyan fontosnak, hogy utánajárjon a lehetőségeknek. A kampányt övező aktív kommunikáció eredményeképpen csak 19 százalék nyilatkozott úgy, hogy nem is tudott a lehetőségről. A válaszadók 14 százaléka tervezte, hogy lépéseket tesz, de kifutott az időből, megfelelő segítség hiányára pedig 5 százalék hivatkozott.

Az átlagdíjak emelkedése ellenére továbbra is érdemes felülvizsgálni a meglévő lakásbiztosításokat, mert az ügyfelek többsége jelenleg is találhat a szerződésénél kedvezőbbet. Váltásra a biztosítás megkötésének évfordulójakor van lehetőség, minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításra ugyanakkor az évforduló előtt is válthat bárki, ha az új szerződését ugyanannál a biztosítónál köti meg - hívta fel a figyelmet a közleményben Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója.

Az MTI megjegyzi: az Insura független biztosításközvetítő 675 biztosításközvetítő partnerén keresztül 17 biztosító termékeit értékesíti. A társaság online összehasonlító kalkulátorok üzemeltetése mellett országos lefedettségűvé tette személyes közvetítői hálózatát is.


Ne hagyd ki!