A magyar állam visszavásárolná a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret
Fotó: Shutterstock

Orbán: Bármelyik pillanatban visszavásárolhatja az állam a Liszt Ferenc repülőteret

A magyar kormánynak az a szándéka, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret visszavásárolja, és ez bármelyik pillanatban megtörténhet – mondta a miniszterelnök a vajdasági Ludason.


A bejelentés

Az a helyes, hogyha az egyetlen igazán komoly nagy nemzetközi repterünk magyar kézben van, ezért helyes is visszavásárolni, és a gazdaság elég erős ahhoz, hogy ezt meg is tudjuk tenni

– hangsúlyozta Orbán Viktor.

A miniszterelnök a közmédiának elmondta, a magyar kormánynak az a szándéka, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret visszavásárolja, és ez bármelyik pillanatban megtörténhet.

Az előzmények

Az amerikai gazdasági hírügynökség, a Bloomberg a múlt héten írta meg, hogy 4,6 milliárd dollárt ajánlott a Budapest Airportért egy magyar kormányközeli konzorcium. A lap szerint a repülőtér tulajdonosai fontolóra vették a legújabb ajánlatot, azok után, hogy egy másikat idén már elutasítottak, mivel akkor túl alacsonynak találták az árat. A Blooomberg úgy tudja, hogy a tulajdonosok hajlanak arra, hogy ezen az áron eladják a repülőteret, az üzletet még az áprilisban esedékes országgyűlési választások előtt megköthetik. A Liszt Ferenc-repülőteret működtető konzorcium főrészvényese, az AviAlliance nem kívánt nyilatkozni a lapnak, ahogyan a kormány nevében a tárgyalásokat vezető Innovációs és Technológiai Minisztérium sem.

A hírado.hu felidézte, hogy magyar konzorcium egyik tagja, az ingatlanbefektetésekkel foglalkozó Indotek-csoport vezérigazgatója, Jellinek Dániel akkor megerősítette, hogy üzleti tárgyalásokat folytat a Budapest Airport megvásárlásáról. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a tárgyalások bizalmas jellegénél fogva semmilyen további tájékoztatást nem áll módjában közzétenni.

Tavaly, a koronavírus kitörése előtt Magyarország legnagyobb légikikötőjének értékét hárommilliárd euróra, vagyis körülbelül ezermilliárd forintra becsülték. A koronavírus-válság miatt a repterek, így a budapesti is nehéz helyzetben van, ezért is adódhatott nagyobb esély az üzletre, annak ellenére, hogy a külföldi tulajdonosok egyelőre meg akarják tartani a befektetésüket.


Ne hagyd ki!