100 új magyar busz
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Fotók a Volánbusz új magyar buszairól

A Kravtex-Kühne Csoport októberben megkezdte száz új autóbusz szállítását a Volánbusznak, ezek beszerzési értéke nettó 6,5 milliárd forint - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára Győrben, az első járművek átadásán.


Vitézy Dávid emlékeztetett: a közlekedési társaság 2018-ban indult jármű-fiatalítási programjában több mint 2100 új és újszerű autóbusz állt, illetve állhat forgalomba jövő év elejéig. Ezzel a 6000 járműből álló flotta harmadát sikerült megújítani négy év alatt. A Credobus Inovell 12 típusú buszok 73 személyesek, légkondicionálóval és utastájékoztatóval felszereltek, az utasüléseknél USB töltőpontok és telefontartók vannak - ismertette az államtitkár. Az új autóbuszok 15 megye helyközi-távolsági autóbuszvonalain szállítják az utasokat novembertől.

Kara Ákos, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, a városban zajló sikeres buszgyártás mutatja, hogy Győr most és a jövőben is meghatározó szereplője lesz az innovációnak, a hazai ipar fejlődésének. Krankovics István, a Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, a nemzeti autóbuszgyártási cselekvési program lehetőséget ad a magyar gyártóknak, hogy bekapcsolódjanak a hazai közforgalmú autóbuszpark cseréjébe. A Kravtex-Kühne 2016 óta több mint 1500 buszt adott át. A Credobus a Volánbusz Zrt. flottájának meghatározó márkája: a Győrben és Mosonmagyaróváron készült buszok részaránya 40 százalék, az össz-futásteljesítménynek pedig már a felét adják.

Az ultrakönnyű Credobus saját tömege 1,5 tonnával kevesebb, mint a versenytársaké, ez 15 százalékos üzemanyag-megtakarítást eredményez. Forintban kifejezve flottaszinten évente ötmilliárd forinttal csökken így a közlekedési társaság energiaköltsége - ismertette a vezérigazgató.

Kruchina Vince, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója elmondta, Győr-Moson-Sopron megyébe 2018 óta 97 új autóbusz érkezett, több mint 8 milliárd forint értékben. A fejlesztéseknek köszönhetően az állomány átlagéletkora 14 évről 11,7 évre csökkent.

Krankovics Istv\u00e1n, a Kravtex Kft. \u00fcgyvezet\u0151 igazgat\u00f3ja, Vit\u00e9zy D\u00e1vid, a Technol\u00f3giai \u00e9s Ipari Miniszt\u00e9rium (TIM) k\u00f6zleked\u00e9s\u00e9rt felel\u0151s \u00e1llamtitk\u00e1ra, Kruchina Vince, a Vol\u00e1nbusz eln\u00f6k-vez\u00e9rigazgat\u00f3ja \u00e9s Kara \u00c1kos fideszes orsz\u00e1ggy\u0171l\u00e9si k\u00e9pvisel\u0151

Fotó: MTI/Krizsán Csaba


Ne hagyd ki!